1A GALATÁK A LELKET NEM A TÖRVÉNY CSELEKVÉSE ÁLTAL KAPTÁK, HANEM A HITRŐL SZÓLÓ IGEHIRDETÉS HALLGATÁSA ÁLTAL Óh ti értelmetlen galaták! Kicsoda bűvölt meg titeket varázsló igével? Hiszen Jézus Krisztust úgy írtam le néktek, mintha szemetek láttára feszíttetett volna meg!
2Csak azt az egyet akarom tőletek megtudni: a törvénynek cselekvése által kaptátok-é a Szentlelket vagy a hitről szóló evangéliomhirdetésre hallgatás által?
3Ennyire értelmetlenek vagytok? A Lélek segítségével kezdtetek el (keresztyénségeteket), és most a testben bizakodva (a magatok erőlködésével) akarjátok véghezvinni?
4Hiába tapasztaltatok meg olyan nagy dolgokat? De talán mégsem hiába.
5Mert hát Isten, aki a Szentlelket adja tinéktek és azt cselekszi, hogy isteni erők munkálkodnak bennetek, azért (részesít titeket e javakban), mert a törvény parancsolatait cselekszitek, vagy azért, mert a hitről szóló evangéliomhirdetésre hallgattok?
6Lám, Ábrahám is hitt Istenben, és az őnéki megigazulásául számíttatott be. (I. Mózes 15:6)
7AZ Ó TESTAMENTUM IS A HIT ÁLTAL VALÓ MEGIGAZULÁSRÓL SZÓL Tudjátok meg tehát, hogy akik hívő emberek, azok a fiai Ábrahámnak.
8Minthogy pedig az írás előre látta, hogy Isten a pogányokat hit által igazítja meg, már előre hírül adta Ábrahámnak ezt az örvendetes üzenetet: Tebenned áldatnak majd meg mind a pogányok. (I. Mózes 12:3)
9Így a hívő Ábrahámmal együtt a hívő emberek részesülnek az áldásban.
10Mind azok ugyanis, akik a törvény cselekvésében bizakodnak, átok alatt élnek; mert meg van írva: Átkozott mindenki, aki nem marad meg állhatatosan mind annak cselekvésében, ami a törvény könyvében megíratott. (V. Mózes 27:26)
11Hogy pedig a törvény által Istennek ítélőszéke előtt senki sem igazul meg, az nyilvánvaló, mert a hit által megigazult ember fog élni (azaz üdvözülni). (Habakuk 2:4; Róm 1:16-17)
12A törvény szerint azonban nem „hit által\ igazul meg az ember, hanem - amint megíratott: - aki cselekszi a törvény parancsolatait, az élni (azaz üdvözülni) fog azok cselekvése által. (III. Mózes 18:5)
13Krisztus azonban megváltott minket (zsidókat) a törvény átkától azáltal, hogy átokká lett érettünk; mert meg van írva: Átkozott mindenki, aki fán függ (V. Mózes 21:23);
14ez azért történt, hogy ekképpen az Ábrahámnak ígért áldásban Jézus Krisztus által részesüljenek a pogányok, és hogy a hit által megkapjuk a megígért Szentlelket.
15Atyámfiai, az emberi életből vett hasonlattal szólok: Még valamely embernek érvényes testámentomát sem teszi senki érvénytelenné, sem nem told ahhoz semmit.
16Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő utódának. Nem azt mondja: és az ő utódainak, vagyis nem többes számban, hanem egyes számban: és a te utódodnak (I. Mózes 22:18), aki a Krisztus.
17Azért azt gondolom: az Isten által érvényessé tett testámentomot (rendelkezést) a négyszázharminc esztendővel későbben keletkezett törvény nem teszi érvénytelenné, vagyis az ígéret érvényességét nem törli el.
18Mert ha a törvény által jutnánk a megígért örökséghez (üdvösséghez), akkor már nem az ígéret által jutnánk ahhoz. Ábrahámot pedig Isten az Ő ígérete által részesítette kegyelemben.
19MIÉRT VAN TEHÁT A TÖRVÉNY? Miért van tehát a törvény? A törvényszegések végett függesztetett hozzá az ígérethez, addig amíg megérkezik az Utód, akinek az ígéret szól; a törvényt angyalok hozták, egy közbenjárónak közremunkálkodásával.
20Közbenjáróra azonban nincsen szükség akkor, ha egyvalaki maga intézi a teendőket, -az Isten pedig Egyetlenegy.
21Ellenkezik tehát a törvény Istennek ígéreteivel? Semmiképpen sem! Mert ha olyan törvény adatott volna, amelynek életadó ereje van, akkor valóban a törvény által volna a megigazulás;
22de az Írás mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a hívőknek adassék meg a Jézus Krisztusban bízó hit által.
23A hit (Krisztus) elérkezése előtt pedig a törvény alatt őriztettünk, mint a törvény börtönébe zárt foglyok, várván a hitre, amelynek még a jövőben kellett kijelentetnie.
24így lett a törvény nevelőnkké addig, amíg a Krisztus elérkezett, hogy hit által igazuljunk meg.
25A hitnek (Krisztusnak) elérkezése után azonban többé már nem vagyunk alárendelve annak a nevelőnek.
26Mert a Jézus Krisztusban bízó hit által mindnyájan Isten fiai vagytok;
27mert mind azok, akik megkeresztelkedtetek Krisztusra (az Ő tulajdonává), azáltal felöltöztétek Krisztust.
28Nincsen tehát többé zsidó, sem görög, nincsen szolga, sem szabad, nincsen férfiú, sem nő; ugyanis ti valamennyien egy vagytok a Jézus Krisztusban.
29Ha pedig ti Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahámnak utóda vagytok és így örökösei annak, amit Isten megígért.