1PÁL RÓMÁBA INDUL; ÚTKÖZBEN VIHAR ÉS HAJÓTÖRÉS ÉRI Amikor Itáliába hajózásunknak ideje elérkezett, mind Pált mind néhány más foglyot átadtak egy Július nevű századosnak, aki valamelyik császári csapatban szolgált.
2Azután egy ádrámüttioni hajóra szálltunk, amely az ázsiai partvidék kikötőibe készült, és útnak indultunk; velünk együtt volt a mákedoniai Árisztárkhosz is Thesszálonikából.
3Másnap Szidónban kötöttünk ki. Július emberségesen bánt Pállal és megengedte néki, hogy elmenjen ottani barátaihoz, és hogy azok gondoskodjanak róla.
4Onnan elindulván, Küprosz mellett hajóztunk el, mert a szél ellenkezett velünk,
5majd Kilikia és Pámphülia tengerpartjai mellett elhajózva a lükiai Mürra városába jutottunk.
6És mivel ott a százados egy Itáliába menő alexandriai hajóra talált, abba szállított át minket.
7Több napi lassú hajózás után elérkeztünk Knüdosz közelébe; de mivel ott a szél nem engedett nyugat felé menni, Kréta mellett hajóztunk el Szálmóné tájékán,
8és nagy üggyel-bajjal hajózván a part mentén, eljutottunk egy helyre, amelyet Szépkikötőnek neveznek; ehhez közel volt Lászáia városa.
9Mivel pedig utazásunkkal sok idő telt el, és a hajózás már veszedelmessé vált, hiszen a böjt is elmúlt már, Pál intette őket, ezt mondván:
10Férfiak, látom, hogy a hajóút folytatása nemcsak a hajón lévő áruknak és a hajónak okozhat bajt és sok kárt, hanem életünket is nagy veszedelembe sodorja.
11A százados azonban inkább hitt a kormányosnak és a hajó tulajdonosának, mint annak, amit Pál mondott.
12Mivel pedig az a kikötő telelésre alkalmatlan volt, a többség azt tanácsolta, hogy hajózzunk tovább, hogy valami módon eljussunk Kréta szigetének Phoiniké nevű kikötőjébe, és teleljünk ott, az a kikötő a délnyugati és északnyugati széltől egyaránt védett.
13Minthogy pedig enyhe déli szél fújt, azt gondolván, hogy szándékukat véghez vihetik, fölszedték a vasmacskát, és Kréta partjaihoz nagyon közel hajóztak tovább.
14De nem sok idő múlván, a sziget felől viharos szélvész csapott le, amelyet északkeleti szélnek neveznek.
15Mivel pedig a hajót magával ragadta a szél, és azzal a hajó nem tudott szembeszállni, azért szélnek eresztettük és úgy sodródtunk tova.
16És elfutván egy kis sziget mellett, amelyet Kaudának hívnak, csak nagy nehezen tudtuk a mentőcsónakot a hajóra emelni.
17Azt felhúzták, és a hajó megmentéséhez fogtak úgy, hogy kötelekkel átkötötték; de mivel féltek, hogy a Szürtisz-tengeröböl zátonyaira jutnak, a vitorlát leeresztették, és úgy sodródtak tova.
18Minthogy pedig a vihar nagyon hevesen hányt-vetett bennünket, másnap kidobálták a hajó terhének egy részét,
19és harmadnap saját kezükkel kidobálták a hajózáshoz szükséges szerszámokat.
20Mivel pedig több napon át sem a nap, sem a csillagok nem látszottak, és nem csekély vihar tombolt körülöttünk, végül megmenekülésünknek minden reménysége szertefoszlott.
21Minthogy pedig már sok idő óta nem ettünk, Pál felállt köztünk és így szólt: Férfiak, engedelmeskednetek kellett volna nékem, és nem lett volna szabad elindulnunk Krétából, hogy elkerüljük ezt a bajt és kárt.
22Most már azonban arra intelek titeket, hogy bízzatok; mert közületek senki sem vész el, csak a hajó.
23Ma éjjel ugyanis mellém állt egy angyala annak az Istennek, akié vagyok, és akinek szolgálok,
24és azt mondta: Ne félj Pál, néked el kell jutnod a császár elé; és ímé, Isten néked ajándékozta mind azokat, akik veled együtt utaznak.
25Azért bízzatok férfiak; mert hiszek az Istenben, hogy úgy lesz, amint énnékem megmondta.
26El kell jutnunk valamelyik szigetre.
27Amikor pedig a tizennegyedik éjszaka elérkezett azóta, hogy az Adriai-tengeren ide-oda hányódtunk, éjféltájban a hajósok azt gyanították, hogy valami szárazföldhöz közelednek.
28És lebocsátván a mérőónt, a mélységet (hajós öllel mérve) húsz ölnyinek találták (egy hajós öl, orgüia: 185 centiméter); majd kevéssel tovább menvén, és ismét lebocsátván a mérőónt, tizenöt ölnyinek találták;
29és mivel féltek, hogy valami sziklás helyre vetődünk, a hajó hátulsó részéből négy vasmacskát dobtak ki, és várva-várták a nap fölkeltét.
30Akkor azonban a hajósok el akartak menekülni a hajóról, és a mentőcsónakot a tengerre bocsátották azzal az ürüggyel, hogy a hajó orrából vasmacskát szándékoznak leereszteni;
31de Pál így szólt a századosnak és a katonáknak: Ha ezek nem maradnak a hajón, akkor ti nem menekülhettek meg.
32Akkor a katonák elvágták a mentőcsónak köteleit, és az a tengerbe esett.
33Addig pedig, amíg megvirradt, Pál mindenkit intett, hogy egyenek, mondván: Ma van tizennegyedik napja, amióta állandóan étlen várakoztok, és semmit sem ettetek.
34Azért intelek titeket, hogy egyetek valamit, mert az javatokra szolgál; mert közületek senkinek egy haja szála sem vész el a fejéről.
35Amikor ezeket mondta, és kenyeret vett a kezébe, hálát adott Istennek mind azoknak színe előtt, és megtörvén, enni kezdett.
36Akkor valamennyien nekibuzdultak és szintén ettek.
37Mind együtt kétszázhetvenhatan voltunk a hajón.
38És az után, hogy jóllaktak, a gabonaterhet a tengerbe hányták, hogy könnyebbítsenek a hajón.
39Amikor pedig megvirradt, nem ismerték fel a szárazföldet, de egy tengeröblöt pillantottak meg, amelynek lapályos partja volt, és arra gondoltak, hogy a partra futtatják a hajót, ha bírják.
40A vasmacskák kötelét tehát elvagdalván, a vasmacskákat a tengerben hagyták, egyszersmind a megkötött kormányrúd köteleit megoldották, és a nagy vitorlát felvonván a szél erejével a part felé igyekeztek.
41Aközben egy homokzátonyhoz értek, és arra eresztették rá a hajót, amelynek eleje a homokpartra csúszott és mozdulatlanul ott maradt, a hátulsó része azonban az erős hullámveréstől kezdett széttöredezni.
42A katonák pedig azon tanakodtak, hogy a foglyokat megölik, hogy valamelyik a partra kiúszván el ne meneküljön.
43A százados azonban meg akarta menteni Pált, és azért szándékuk végrehajtásában megakadályozta őket, és megparancsolta, hogy először azok ugorjanak a tengerbe, akik tudnak úszni, és meneküljenek ki a szárazföldre,
44azután a többiek is, ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. így történt, hogy valamennyien kimenekültek a szárazföldre.