John 20
1 Péter és János a sírnál. A hét első napján, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól.
2 Elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és jelentette nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették.”
3 Erre Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Együtt futott mind a kettő.
4 A másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz.
5 Behajolt és meglátta a gyolcsokat, de nem ment be.
6 Nem sokkal utána odaért Simon Péter is, bement a sírba,
7 és ő is látta a gyolcsokat, meg a kendőt, mellyel fejét takarták be. Ez nem a gyolcs között volt, hanem külön összehajtva más helyen.
8 Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta és hitt.
9 Eddig ugyanis még nem értették meg az Írást, amely szerint fel kellett támadnia holtából.
10 A tanítványok aztán hazamentek.
11 Jézus megjelenik Mária Magdolnának. Mária ott állt a sír mellett és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak lehajolt és betekintett a sírba.
12 Látta, hogy ott, ahol Jézus teste feküdt, két fehérruhás angyal ül, az egyik fejnél, a másik lábnál.
13 Azok megszólították: „Asszony, miért sírsz?” „Elvitték Uramat és nem tudom, hová tették.”
14 Ezekkel a szavakkal hátrafordult, és meglátta, hogy ott áll Jézus, de nem tudta, hogy Jézus az.
15 Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Abban a hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.”
16 Jézus erre nevén szólította: „Mária!” Az megfordult és csak ennyit mondott: „Rabboni” - vagyis Mester.
17 Jézus így szólt: „Engedj el! Még nem mentem fel Atyámhoz. Menj most testvéreimhez és vidd hírül nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.”
18 Mária Magdolna elment és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat és ezt mondta nekem.”
19 Jézus megjelenik az apostoloknak. Estefelé, még a hét első napján, együtt voltak a tanítványok, zárt ajtók mögött, mert féltek a zsidóktól. Akkor eljött Jézus, közéjük lépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!”
20 E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm fogta el a tanítványokat.
21 „Békesség nektek!” - ismételte. „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”
22 E szavak után rájuk lehelt és folytatta: „Vegyétek a Szentlelket.
23 Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyert, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad.”
24 Jézus megjelenik Tamásnak. Tamás, melléknevén Didimusz egy a tizenkettő közül, nem volt velük, mikor eljött Jézus.
25 A tanítványok azonban megmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő kételkedett: „Ha csak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjammal a szegek helyét nem érintem, kezemet pedig oldalába nem teszem, nem hiszem.”
26 Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, és Tamás is velük. Eljött Jézus zárt ajtón keresztül és közéjük lépett e szavakkal: „Békesség nektek!”
27 Aztán Tamáshoz fordult: „Tedd ide ujjadat, és nézd a kezemet. Nyújtsd ki kezedet s tedd az oldalamba. És ne légy hitetlen, hanem hívő.”
28 Tamás felkiáltott: „Én Uram, én Istenem!”
29 Jézus csak ennyit mondott: „Azért hiszel (Tamás), mert látsz engem? Boldog, aki nem lát és mégis hisz.”
30 Jézus még sok más csodát művelt tanítványai szemeláttára, de azokat nem írtam meg ebben a könyvben.
31 Ezeket viszont azért írtam, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.