Acts 8BDUZ

1Alighogy ezt mondta, kilehelte lelkét. Saul pedig helyeselte meggyilkolását.

2Azon a napon nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen. Az apostolok kivételével valamennyien szétszéledtek Judea és Szamaria tájékára.

3Istvánnak pedig istenfélő emberek megadták a végtisztességet és igen megsiratták.

4Saul meg sanyargatta az egyházat: sorra járta a házakat, elhurcolta a férfiakat és asszonyokat és fogságba vetette őket. A palesztínai misszió.

5Fülöp térítőmunkája Szamariában. A szétszéledt hívek, ahol csak megfordultak, hirdették az igét.

6Így mikor Fülöp eljutott Szamaria városába, az ottaniaknak a Messiásról kezdett prédikálni.

7A tömeg, amikor látta és hallotta, hogy Fülöp csodákat művel, teljes figyelemmel hallgatta szavait.

8A tisztátalan lélek ugyanis nagy kiáltással eltávozott sok ördögtől megszállt emberből, s még sok béna és sánta is meggyógyult.

9E miatt aztán nagy lett az öröm abban a városban.

10Már régóta élt ebben a városban egy Simon nevű férfi. Ez varázsló volt, és elámította Szamaria népét azzal, hogy valami fontos személyiségnek adta ki magát.

11Az egész lakósság apraja - nagyja hallgatott rá, s azt mondták: „Ez az Istennek igazán hatalmas ereje!”

12Ragaszkodtak hozzá, mert már jó ideje félrevezette őket varázslataival.

13De mikor hittek Fülöpnek, aki az Isten országát és Jézus Krisztust hirdette nekik, a férfiak és asszonyok egyaránt megkeresztelkedtek.

14Sőt maga Simon is hívő lett, s megkeresztelkedése után Fülöphöz szegődött. A jelek és a történt nagy csodák láttára pedig csodálattal telt el.

15Péter és János szamariai útja. Mikor a Jeruzsálemben tartózkodó apostolok hallották, hogy Szamaria befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost.

16Ezek odaérkeztük után imádkoztak értük, hogy rájuk szálljon a Szentlélek.

17Még ugyanis egyikükre sem szállt le, mivel addig csak Jézus nevében voltak megkeresztelve.

18Rájuk tették tehát kezüket, s azok megkapták a Szentlelket.

19Amint pedig Simon látta, hogy az apostolok kézrátételére leszáll a Szentlélek, pénzt ajánlott föl nekik e szavakkal:

20„Adjatok nekem is olyan hatalmat, hogy akire csak ráteszem a kezemet, elnyerje a Szentlelket.”

21Péter azonban rászólt: „Vesszen el a pénzed veled együtt, mivel azt gondoltad, hogy az Isten adományát pénzen meg lehet vásárolni.

22Semmi közöd vagy jogod sincs ehhez a dologhoz, mert szíved nem tiszta Isten előtt.

23Térj meg tehát gonoszságodból, kérd Istent, hogy bocsássa meg szívednek ezt a gondolatát.

24Látom ugyanis, hogy elöntött a keserű epe és rabul ejtett a gonoszság köteléke.”

25„Könyörögjetek értem az úrhoz, kérte ekkor Simon, hogy semmi se érjen abból, amiről beszéltetek.”

26Azok pedig miután tanúságot tettek és az úr igéjét hirdették, visszatértek Jeruzsálembe. Közben még sok szamariai faluban hirdették az evangéliumot.

27Az etióp udvarnok megtérése. Az úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: „Kelj föl és menj délre a Jeruzsálemből Gázába vezető elhagyott útra.”

28Fölkerekedett tehát és odasietett. Akkor egy etióp ember - mégpedig az etiópok királynőjének, Kandakénak magas rangú udvari tisztje, főkincstárosa - éppen Jeruzsálemben volt imádkozni.

29Visszatértében kocsiján ülve Izaiás prófétát olvasgatta.

30A Lélek ekkor ezt sugallta Fülöpnek: „Indulj és szegődj ahhoz a kocsihoz!” Fülöp oda is sietett és meghallotta, hogy Izaiás prófétát olvassa. Megkérdezte tőle:

31„Ugyan bizony megérted - e, amit olvasol?” „Hogyan is érthetném, viszonozta az, hacsak valaki meg nem magyarázza?” Meg is kérte Fülöpöt, hogy szálljon föl és üljön melléje.

32Az Írásnak pedig éppen a következő szakaszát olvasta: „Akár csak a juhot, úgy vitték leölésre, S miként a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta szólásra ajkát.

33Gyalázatos módon ítéltek fölötte. Utódairól ki adhat számot? Hisz élete elenyészik a földről.”

34Kérlek, kiről mondja ezt a próféta, érdeklődött Fülöptől az udvarnok, önmagáról vagy valaki másról?”

35Erre Fülöp beszélni kezdett és ebből az írásból kiindulva Jézust hirdette neki.

36Amint így tovább haladtak az úton, egy tóhoz jutottak. Az udvarnok fölkiáltott: „Nézd csak itt víz van: mi gátol meg abban, hogy megkeresztelkedjem?”

37(Fülöp így válaszolt: „Ha teljes szívvel hiszel, lehetséges.” Ő erre kijelentette: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.”)

38S ezzel megállíttatta a kocsit. Fülöp és az udvarnok bementek együtt a vízbe, s Fülöp megkeresztelte őt.

39Alighogy kiléptek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt. Az udvarnok nem is látta őt többé, de azért boldogan folytatta útját.

40Fülöp pedig Azótusban termett és amíg csak Cezáreába nem ért, útközben minden helységben hirdette az evangéliumot.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Acts 8.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.