Acts 12BDUZ

1Jakab vértanúsága, Péter csodálatos szabadulása. Ugyanebben az időben Heródes király lefogatta az Egyház néhány tagját és bántalmazta őket.

2Így például Jakabot, János testvérét karddal kivégeztette.

3Mivel látta, hogy ez megnyeri a zsidók tetszését, ezt azzal tetézte, hogy Pétert is letartóztatta a kovásztalan kenyér ünnepének idején.

4Lefogatása után börtönbe vetette és négytagú katonai őrség gondjára bízta. Az volt a szándéka, hogy húsvét elmúltával a nép elé vezetteti.

5Míg Pétert a börtönben fogva tartották, az Egyház szüntelen könyörgött érte Istenhez.

6Mikor pedig Heródes éppen arra készült, hogy elővezetteti, azon az éjszakán Péter két katona között aludt kettős lánccal megbilincselve, az őrök meg a kapu előtt tartották szemmel a börtönt.

7Ekkor hirtelen az Úr angyala jelent meg mellette, a helyiséget pedig fény árasztotta el. Megütötte Péter oldalát és ezekkel a szavakkal ébresztette föl: „Kelj föl gyorsan!”

8Erre a bilincsek lehullottak a kezéről. „Vedd föl övedet és sarudat”, parancsolta az angyal. Mikor ezt megtette, az ismét megszólalt: „Vesd magadra köpenyedet, s kövess engem!”

9Követte őt kifelé, de azt sem tudta, valóság - e az, amit az angyal művel. Úgy tűnt föl ugyanis neki, mintha látomást Iátna.

10Áthaladva az első, majd a második őrségen, a város felé nyíló vaskapuhoz jutottak. Ez magától kinyílott előttük. Kint még végigmentek egy utcán, s ekkor az angyal hirtelen eltűnt mellőle.

11Péter pedig magához térve fölkiáltott: „Most már igazán tudom, hogy az Úr elküldte angyalát és kimentett Heródes kezéból, meg mindabból, amire a zsidó nép számított!”

12Mihelyt kiismerte magát, Máriának, János, más néven Márk anyjának házához sietett. Ide sokan egybegyűltek imádkozni.

13Mikor zörgetett a bejárat ajtaján, egy Ródé nevű szolgáló jött, hogy megtudja ki az.

14Amint ráismert Péter hangjára, örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem beszaladt és elhíresztelte, hogy Péter áll a kapu előtt.

15„Elment az eszed!” - mondták neki. De az erősítgette, hogy úgy van. Erre megjegyezték: „Talán az angyala lehet.”

16Péter meg váltig zörgetett. Mikor végre ajtót nyitottak, csodálkozva bámultak rá.

17Ő kezével intett, hogy hallgassanak, s aztán elbeszélte, miképp vezette ki az Úr a börtönből. Végül azt mondta: „Jelentsétek ezt Jakabnak és a testvéreknek.” Aztán útra kelt és más helyre távozott.

18Virradatkor nem kis riadalom támadt a katonák közt, hogy mi lett Péterrel.

19Heródes meg kerestette, s mikor nem találta, vallatóra fogta az őröket, majd börtönbe vettette őket. Azután Judeából Cezáreába távozott és ott tartózkodott.

20Heródes Agrippa halála. A király igen neheztelt Tírusz és Szidon lakóira. Ezek azonban közös megállapodással hozzájárultak, és Blasztusznak, a király kamarásának megnyerése után békét kértek, mivel vidékük a királyi tartományból szerezte az élelmet.

21A kitűzött napon Heródes királyi ruhába öltözve ítélőszékébe ült és beszédet intézett hozzájuk.

22A nép pedig így kiáltozott: „Ez már egy isten szava, nem emberé!”

23Isten angyala azonban azonmód lesújtott rá, mert nem hárította Istenre ezt a hódolatot. Férgek emésztették meg, úgy adta ki lelkét.

24Az Úr igéje pedig egyre szélesebb körben terjedt.

25Barnabás és Saul föladatuk végeztével visszatértek Jeruzsálembe. A Márknak nevezett Jánost is magukkal vitték.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Acts 12.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.