Titus 3SIUZ

1Intsd őket, hogy a fejedelmeknek és hatóságoknak engedelmeskedjenek, szót fogadjanak és minden jóra készek legyenek;

2senkit ne káromoljanak, ne legyenek veszekedők, hanem szerények, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt.

3Mert valamikor mi is voltunk esztelenek, hitetlenek, tévelygők, különféle vágyaknak és gyönyörűségeknek szolgái, gonoszságban és irigységben élők, gyűlöletre méltók egymást gyűlölők.

4De mikor megjelent a mi Üdvözítő Istenünknek kegyessége és emberszeretete,

5nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmasságánál fogva üdvözített minket a Szentléleknek újjászülő és megújító fürdője által,

6kit a mi Üdvözítőnk, Jézus Krisztus révén bőségesen ránk árasztott,

7hogy az ő malasztja által megigazulva, reménybeli örökösei legyünk az örök életnek.

8Igaz beszéd ez, és akarom, hogy ezt megerősítsed, hogy igyekezzenek a jó cselekedetekben elől járni, akik hisznek az Istenben. Ez jó és hasznos az embereknek.

9Az esztelen kérdéseket pedig, a nemzetségek felsorolását, a versengéseket és a törvény fölött való vitatkozásokat kerüld, mert haszontalanok és hiábavalók.

10Az eretnek embert egy vagy két intés után kerüld,

11tudván, hogy az ilyen meg van romolva és vétkezik, holott az ő saját ítélete kárhoztatja őt.

12Ha majd Artemást és Tihikust hozzád küldöm, siess hozzám jönni Nikopolisba, mert úgy határoztam, hogy ott telelek.

13A törvénytudó Zénást és Apollót: gondosan küldd el előre, hogy semmiben hiányt ne szenvedjenek.

14De tanuljanak meg a mieink is jő cselekedeteket gyakorolni a szükség esetére, hogy ne legyenek gyümölcs nélkül.

15Üdvözölnek mind, akik velem vannak; üdvözöld azokat, akik minket szeretnek a hitben. Az Isten kegyelme mindnyájatokkal! Ámen.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Titus 3.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.