1Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, melyet Isten reá bízott, hogy tudassa szolgáival, aminek csakhamar történnie kell; és kinyilatkoztatta szolgájának, Jánosnak, elküldvén hozzá angyalát,
2ki bizonyságot tett az Isten igéjéről és bizonyságot Jézus Krisztusról mindenre nézve, amit látott.
3Boldog aki olvassa és hallja ezen jövendölés igéit, és megtartja ami benne írva van; mert az idő közel van.
4János a hét egyháznak Ázsiában. Kegyelem nektek és békeség attól, aki van, aki volt, és aki lesz és a hét szellemtől, kik trónja előtt vannak,
5és Jézus Krisztustól, ki hű tanú, a halottak elsőszülötte és a föld királyainak fejedelme, aki minket szeretett és megmosott bűneinktől az ő vérében,
6és királysággá és papokká tett minket Istennek és az ő Atyjának, őneki legyen dicsőség és uralom mindörökkön örökké! Ámen.
7Íme jön a felhőkön, és látja őt minden szem, azok is, kik átszegezték őt. És sírni fognak rajta a föld minden nemzetségei. Úgy lészen. Ámen.
8Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, úgymond az Úr Isten, aki van, aki volt és aki lesz, a mindenható.
9Én, János, a ti testvéretek, bajtársotok a szenvedésben és a királyságban és a Jézus Krisztusban való béketűrésben, ama szigeten voltam, melynek neve Patmosz, az Isten igéjéért és a Jézus mellett tett bizonyságért.
10Lélekben (elragadtatva) az Úr napján, hallottam hátam mögött nagy szózatot, minő a harsonáé,
11mely így szólt: Amit látsz; írd könyvbe és küldd el a hét ázsiai egyháznak, Efezusba és Szmirnába, Pergamusba és Tiatirába, Szárdisba, Filadelfiába és Laodiceába.
12És megfordultam, hogy lássam a hangot, mely velem beszélt; és megfordulva láttam hét arany-gyertyatartót,
13és a hét arany-gyertyatartó között hasonlót az Emberfiához, felöltözve hosszú ruhába, és körülövezve mellén arany-övvel.
14Feje pedig és haja fehér volt, mint a fehér gyapjú és mint a hő, és szemei mint a tűzláng
15és lábai hasonlók a kemencében égő érchez, és hangja mint a nagy vizek zúgása;
16és jobb kezében hét csillag volt, és szájából kétélű éles kard jött ki, és orcája mint a teljes erejében fénylő nap.
17És midőn megláttam őt, leestem lábaihoz mint a halott, és ő reám tette jobb kezét, mondván: ne félj; én vagyok az első és az utolsó,
18és az élő: meg voltam halva, s íme élek örökön örökké, és nálam vannak a halálnak és pokolnak kulcsai,
19írd meg tehát amit láttál, és ami van, és aminek ezután kell történnie.
20A hét csillag titka, melyeket jobb kezemben láttál, és a hét aranygyertyatartó: a hét csillag a hét egyház angyalai, a hét gyertyatartó pedig a hét egyház.