Galatians 6SIUZ

1Testvérek! ha valaki valamely bűnre ragadtatott is, ti, kik szellemiek vagytok, oktassátok az ilyent a szelidség szellemében, magadra ügyelvén, nehogy te is megkisértessél.

2Viseljétek egymás terhét, és úgy teljesítitek Krisztus törvényét.

3Mert ha valaki magát valaminek tartja, holott semmi, önmagát csalja meg.

4Azért kiki vizsgálja meg a maga cselekedetét, s akkor majd csak önmagában keresi a dicséretet és nem másban.

5Mert kiki a maga terhét fogja viselni.

6Akit szóval tanitanak, ossza meg minden javát azzal, aki őt tanitja.

7Meg ne csalatkozzatok! Isten nem hagy magából gúnyt űzni.

8Mert amit az ember vet, azt fogja aratni is. Aki tehát a testében vet, testéből is aratja majd a romlást; aki pedig lélekben vet, lélekből aratja az örök életet.

9Meg ne szűnjünk tehát jót cselekedni; mert ha megszűnünk, annak idején nem arathatunk.

10Tehát mig időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképen pedig hitsorsosainkkal.

11Nézzétek, mekkora betűkkel irtam nektek saját kezemmel!

12Mert mindazok, kik a testben akarnak tetszelegni, kényszerítenek benneteket a körülmetélésre, csak hogy ne kelljen nekik Krisztus keresztjéért üldözést szenvedniük.

13Mert hisz azok sem tartják meg a törvényt, akik magokat körülmetéltetik, hanem azért akarják, hogy ti körülmetéltessétek magatokat, hogy a ti testetekben dicsekedhessenek.

14Tőlem azonban távol legyen másban dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nekem meg van feszitve a világ, és én a világnak.

15Mert a Krisztus Jézusban sem a körülmetélés nem használ, sem a körülmetéletlenség, hanem az új teremtmény.

16És mindazokon, kik e szabályt követik, békeség rajtok és irgalom, és Isten Izraelén!

17Ezután pedig senki se alkalmatlankodjék nekem, mert én az Úr Jézus sebhelyeit viselem testemen.

18A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen a ti lelketekkel, testvérek! Ámen

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Galatians 6.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.