Colossians 4SIUZ

1Urak! ami igazságos és méltányos, adjátok meg a szolgáknak, tudván, hogy nektek is van Uratok a mennyben.

2Az imádságban legyetek buzgók és éberek hálaadással!

3Imádkozzatok egyúttal miértünk is, hogy az Isten ajtót nyisson beszédünknek Krisztus titkának hirdetésére (amely miatt fogva is vagyok)

4hogy megismertessem azt úgy, amint arról szólanom kell.

5Okosan viselkedjetek azokkal szemben, akik kívül vannak! Használjátok ki az időt!

6Beszédetek mindig a kedvesség savával legyen fűszerezve, hogy tudjátok kinek-kinek hogyan feleljetek.

7Körülményeimre vonatkozólag majd mindenről értesít benneteket Tichikus, a szeretett testvér, a hű szolga és szolgatárs az Úrban,

8kit épen azért küldöttem hozzátok, hogy megtudja hogyan vagytok, és megvigasztalja sziveiteket,

9a kedves Onezimussal, a hű testvérrel, ki közületek való. Majd ők elmondanak mindent, ami itt történik.

10Üdvözöl titeket Arisztarkus, az én fogolytársam, és Márk, Barnabás unokaöccse, akire nézve megbízásokat kaptatok; ha hozzátok érkezik, fogadjátok őt;

11és Jézus, melléknéven Jusztus, kik a körülmetélésből valók; egyedül ezek az én segítőim az Isten országában, kik vigasztalásomra voltak.

12Üdvözöl titeket Epafras, ki közületek való, Krisztus Jézusnak szolgája, ki mindig buzgólkodik értetek az imádságban, hogy teljesen és tökéletesen megálljatok mindabban, ami Isten akarata.

13Mert bizonyságot teszek mellette, hogy sokat dolgozik értetek és azokért, kik Laodiceában vannak és Hierápolisban.

14Üdvözöl titeket Lukács, a kedves orvos, és Demás.

15Üdvözöljétek a testvéreket, kik Laodiceában vannak, és Nimfát és az ő házában levő gyülekezetet!

16És ha majd ezt a levelet elolvastátok, legyen rá gondotok, hogy a laodiceaiak egyházában is fölolvastassék, a laodiceaiaknak szólót pedig olvassátok el ti.

17És mondjátok meg Archippusnak: Vigyázz, hogy a hivatalt, melyet az Úrban elvállaltál, betöltsed!

18Üdvözlet! saját kezemmel, Pál. Emlékezzetek meg bilincseimről! Kegyelem veletek! Ámen.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Colossians 4.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.