2 Corinthians 3
1 Újra ajánlgassuk magunkat? Vagy szükségünk van talán, miként némelyeknek, néktek szóló, vagy tőletek való ajánló levélre?
2 A mi levelünk ti vagytok, beírva szívünkbe; ismeri s olvassa mindenki.
3 Hisz az egész világ tudja, hogy ti a Krisztusnak mi általunk szerzett, nem tintával, nem is kőtáblákra, hanem az élő Isten Lelkével, érző szívtáblákra írt levele vagytok.
4 Ilyen bizodalmunk Isten irányában a Krisztus által van.
5 Nem mintha mi magunktól alkalmasak volnánk saját erőnkből bármit kigondolni, sőt ellenkezőleg, alkalmatosságunkat az Istennek köszönjük.
6 Ő tett minket alkalmatosakká az új szövetség, nem a betű, hanem a Lélek szolgálatára. Mert a betű öl, a lélek pedig éltet.
7 És ha a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges volt, úgy annyira, hogy Izrael fiai nem tudtak a Mózes orcájára nézni, orcájának múló dicsősége miatt,
8 hogyne volna még sokkalta dicsőségesebb a Léleknek szolgálata?
9 Hiszen, ha a kárhozat szolgálata dicsőséges volt, mennyivel dicsőségesebb az igazság szolgálata?
10 Sőt ennek páratlan dicsőségéhez a dicsőd nem is dicsőséges.
11 Mert, ha dicsőséges a mulandó, mennyivel inkább dicsőséges, ami maradandó.
12 Azért ily reménység birtokában lévén, teljes nyíltsággal beszélünk
13 s nem követjük Mózest, aki leplet borított arcára, hogy Izrael fiai ne lássák elmúlandó dicsősége végét.
14 De hát az ö elméjük megrögzött, mivel ugyanaz a lepel az ó szövetség olvasásakor mind máig feltakaratlan, mert az csakis a Krisztusban tűnik el.
15 Sőt Mózest olvasva, mindig lepel borul a szívükre.
16 De ha majd az Úrhoz térnek, a lepel eltűnik.
17 Mert az Úr a Lélek s ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.
18 Mi pedig mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén az Úr dicsőségét, ugyanazon képre változunk el dicsőségtől dicsőséggé, még pedig az Úrtól, a Lélektől!