2 Corinthians 2
1 Feltettem ugyanis magamban, hogy nem megyek újabb szomorúságra hozzátok.
2 Mert ha én megszomorítlak titeket, ugyan ki vidámít meg engemet, hacsak nem az, akit én szomorítok meg?
3 És ezt éppen azért írtam néktek, hogy ha odamegyek, ne szomorkodjam azokon, akikben örömet kellene találnom, mert bizton tudom azt mindnyájatokról, hogy az én örömöm mindannyiatoké.
4 Bizony nagy szívbéli fájdalommal s aggódással, keserves könnyhullatások közt írtam én néktek, nem azért, hogy megszomorodjatok, hanem, hogy megismerjétek azt a szeretetet, amellyel én, kiváltképpen irántatok viseltetem.
5 Ha pedig valaki megszomorított nem engemet szomorított meg, hanem, hogy ne rójak rovást rovásra, részben titeket mindnyájatokat.
6 Elég az ilyennek a többségtől rámért büntetés.
7 Sőt ellenkezőleg ti inkább bocsássatok meg néki és vigasztaljátok őt, hogy a túl nagy szomorúság meg ne eméssze a szegényt,
8 Azért kértenkérlek, fogadjátok be újra őt szeretetközösségtekbe.
9 Mert azért is írtam néktek, hogy próbára tegyelek, ha vajon engedelmeskedtek-e mindenben?
10 Akinek pedig ti, annak én is megbocsátok; hiszen az én bocsánatom, ha ugyan volt kinek megbocsátanom, érettetek történt a Krisztus nevében, hogy a Sátán ki ne fogjon rajtunk,
11 mert nagyon jól ismerjük mesterkedéseit
12 Hanem, mikor Troászba érkeztem a Krisztus evangelioma dolgában és kedvező alkalom nyílt a szent munkára, - oda lett a lelkem nyugodalma, minthogy Titust, az én testvéremet nem találtam,
13 azért búcsút mondva nékik, elutaztam Macedóniába.
14 De hála légyen Istennek! Ő mindenkor diadalról¬diadalra vezet minket a Krisztusban és mindenütt elterjeszti az ő ismeretének illatát általunk.
15 Mert mi Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók közt egyaránt.
16 Ezeknek halál-illat halálra; amazoknak élet-illat életre.
17 S ki alkalmas erre? Mi bizony, mint sok más nem üzérkedünk az Isten igéjével, hanem tiszta szívből, akárcsak Istenből, Isten előtt Krisztusban élve beszélünk.