Psalms 9
1 [A karmesternek: „A fiú halála” dallamára. Dávid zsoltára.] (2) Dicsérlek, URam, teljes szívemből, hirdetem minden csodatettedet.
2 (3) Örülök és örvendezek tebenned, zengem nevedet, ó, Magasságos!
3 (4) Mert meghátráltak ellenségeim, elbuktak és elvesztek színed előtt.
4 (5) Mert véghezvitted ítéletemet és ügyemet, trónodra ültél, mint igaz bíró.
5 (6) Megdorgáltad a népeket, elveszítetted a gonoszt, örökre eltörölted nevüket.
6 (7) Megsemmisült az ellenség, örökre rommá lettek a városok, amelyeket kiszaggattál, még az emlékük is kiveszett.
7 (8) Az ÚR örökké trónján ül, ítéletre állította fel székét.
8 (9) Igazságosan ítéli meg a világot, méltányosan törvénykezik a népek fölött.
9 (10) Az ÚR a nyomorultak kővára, erősség a szükség idején.
10 (11) Azért benned bíznak, akik ismerik nevedet, mert nem hagyod el azokat, URam, akik keresnek téged.
11 (12) Énekeljetek az ÚRnak, aki a Sionon lakik; hirdessétek fenséges tetteit a népek között!
12 (13) Mert számon kéri a kiontott vért, megemlékezik róla, nem feledkezik el a szegények jajkiáltásáról.
13 (14) Könyörülj rajtam, URam! Lásd meg nyomorúságomat, amely gyűlölőim miatt ért! Te emelsz föl engem a halál kapujából,
14 (15) hogy hirdethessem dicsőségedet Sion leányának kapuiban, és örvendezzek szabadításodnak.
15 (16) A népek a maguk ásta verembe süllyedtek, rejtett hálójukban megakadt a lábuk.
16 (17) Megismertette magát az ÚR, ítéletet hozott; a gonoszt saját keze munkája ejti el. [Közjáték. Szela]
17 (18) A Seolba jutnak a gonoszok, oda jut minden olyan nép, amely elfeledkezik Istenről.
18 (19) Mert nem marad örökre elfelejtve a szegény, a nyomorultak reménye sem vész el végképp.
19 (20) Kelj föl, URam, ne hatalmasodjék el a halandó; vond magad elé ítéletre a népeket!
20 (21) Rettentsd meg, URam, őket, hadd tudják meg a népek, hogy ők csak halandók.