1[Dávidé.] Áldott az ÚR, az én kőváram, aki hadakozásra tanítja kezemet, és viadalra ujjaimat.
2Jótevőm és mentsváram, oltalmazóm és szabadítóm. Pajzsom ő, akihez menekülök, ő rendeli alám népemet.
3URam! Micsoda az ember, hogy figyelemre méltatod, és az ember fia, hogy gondod van rá?
4Olyan az ember, mint a lehelet: napjai olyanok, mint az átfutó árnyék.
5URam, hajlítsd le egedet, és szállj alá, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!
6Lövellj villámokat, és szórd szét azokat. Bocsásd ki nyilaidat, hadd szökelljenek.
7Nyújtsd le kezedet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekből, az idegenek kezéből,
8akiknek szája hazugságot beszél, s jobb kezük a hamisság jobbja.
9Istenem! Új éneket éneklek neked, tízhúrú hangszerrel zengedezek neked,
10aki győzelmet adsz a királyoknak, és megmented szolgádat, Dávidot a gonosz kardtól.
11Ragadj ki és ments meg engem az idegenek kezéből, akiknek szája hazugságot beszél, s jobb kezük a hamisság jobbja.
12Fiaink olyanok legyenek, mint a palánták, nagyra nőjenek ifjúkorukban; leányaink pedig olyanok legyenek, mint a paloták faragott oszlopai.
13Legyenek tele tárházaink, ontsák bőven a javakat. Juhaink szaporodjanak százszorosan, ezerszeresen a legelőinken.
14Marháink legyenek megrakodva; se betörés, se kirohanás, se kiáltozás ne legyen utcáinkon.
15Boldog nép az, amelynek így van a dolga; boldog nép az, amelynek az ÚR az Istene.