1Azon a napon így énekelt Debóra és Bárák, Abínóam fia:
2Hogy a vezérek vezettek Izráelben; hogy a nép önként fölkelt: áldjátok az URat!
3Halljátok meg, királyok, figyeljetek, fejedelmek! Én, én az ÚRnak éneket mondok, dicséretet zengek az ÚRnak, Izráel Istenének.
4URam, amikor Széírből kijöttél, amikor Edóm mezejéről kivonultál: rengett a föld, csepegett az ég, a fellegek is vizet árasztottak.
5A hegyek megrendültek az ÚR színe előtt, még a Sínai is, az ÚRnak, Izráel Istenének színe előtt.
6Samgarnak, Anát fiának napjaiban, Jáél idejében kihaltak voltak az utak, és az útra kelők tekervényes ösvényekre tértek.
7Elpusztultak a bekerítetlen helységek Izráelben, teljesen elpusztultak, amíg én, Debóra, föl nem keltem, föl nem keltem Izráel anyjaként.
8Új isteneket választottak, és akkor harc támadt a kapuk előtt; ám pajzs és dárda nem volt látható a negyvenezernél Izráelben.
9Szívem azoké, akik parancsolnak Izráelben, azoké, akik a nép közül önként ajánlkoztak. Áldjátok az URat!
10Akik fehér szamarakon nyargaltok, akik szőnyegeken ültök, és akik úton vagytok: mind énekeljetek!
11A vizet osztók hangja az itatóvályúnál, az beszéli el az ÚR igaz tetteit, Izráel falvai iránti igazságát. Így vonult a kapukhoz az ÚR népe!
12Serkenj föl, serkenj föl, Debóra! Serkenj föl, serkenj föl, mondj éneket! Kelj föl, Bárák, és fogd a foglyaidat, Abínóam fia!
13Akkor lejött a dicső maradék, az ÚR népe lejött hozzám, a hatalmasok ellen.
14Efraimból lejöttek azok, akiknek a gyökere Amálékban van: utánad Benjámin, a te népeddel együtt. Mákírból jöttek a vezérek és Zebulonból a vezéri pálcát hordozók,
15Issakár fejedelme, a Debórával tartók, és mind Issakár, mind Bárák a völgybe rohantak követőikkel. Rúben tartományában nagy fontolgatások voltak.
16Miért maradtál mégis ülve a karámok között? Hogy hallgasd, amint a nyájnak furulyáznak? Rúben tartományában nagy fontolgatások voltak!
17Gileád a Jordánon túl maradt. Hát Dán miért időzik hajóinál? Ásér ülve nyugszik a tenger partján.
18De Zebulon, az halálra elszánt lelkű nép, meg Naftáli is a mezőség magaslatain!
19Királyok jöttek és harcoltak; akkor harcoltak a Kánaán királyai Taanaknál, Megiddó vizénél, de egy darab ezüstöt sem szerezhettek.
20A mennyből harcoltak a csillagok, pályájukról harcoltak Siserával!
21A Kísón patakja elsodorta őket, az ősi patak, Kísón patakja! Végy erőt, én lelkem!
22Akkor csattogtak a lovak patái a vágtatásban, amikor vágtattak paripáik.
23Átkozzátok Mérózt, mondta az ÚR angyala, átkozva átkozzátok lakóit! Mert nem jöttek az ÚR segítségére, az ÚR segítségére harcosai közé.
24De minden asszonynál áldottabb Jáél, a kéni Heber felesége, minden sátorban lakó nőnél áldottabb legyen.
25Vizet kértek tőle, s ő tejet adott, díszes csészében tejszínt hozott.
26Baljával a sátorcövekért, jobbjával pedig a munkások pörölyéért nyúlt. Ütötte Siserát, szétzúzta a fejét, összetörte, átfúrta halántékát.
27Lába elé roskadt, elesett, elterült; lába elé roskadt, elesett. Ahol leroskadt, ott vágódott el élettelenül.
28Kinézett az ablakon, és jajgatott Sisera anyja a rostély mögül: Miért késik megjönni harci szekere? Kocsigördülése hol késlekedik?
29Legbölcsebb udvari asszonyai válaszoltak neki, ő meg egyre csak magában ismételgette szavait:
30Talán zsákmányra leltek, és most azon osztozkodnak? Egy-két rabnő is jut minden férfinak, a festett kelmék Sisera zsákmányai lesznek, a tarka szövetek, tarkán hímzett öltözetek, egy színes kendő, két tarka ruha jut a nyakukba zsákmányul.
31Így vesszen el minden ellenséged, URam! De akik szeretnek téged, tündököljenek, mint a kelő nap a maga erejében! És megnyugodott a föld negyven esztendeig.