Judges 15KSZE

1Néhány nap múlva történt, a búzaaratás idején, hogy meglátogatta Sámson a feleségét. Egy kecskegödölyét vitt neki, és ezt mondta: Bemegyek a feleségemhez a hálóházába. De nem hagyta őt bemenni az asszony apja.

2Ezt mondta az apósa: Azt gondoltam, hogy nagyon meggyűlölted őt, ezért hozzáadtam feleségül egyik társadhoz. De hát a húga nem szebb-e, mint ő? Legyen helyette most ő a tied.

3Sámson ezt felelte neki: Teljesen igazam lesz most a filiszteusokkal szemben, ha kárt okozok nekik.

4Azért elment Sámson, összefogott háromszáz rókát, csóvákat készített, a rókák farkait egymáshoz kötözte, és egy-egy csóvát tett minden két rókának a farka közé.

5Majd meggyújtotta a csóvákat, és beeresztette azokat a filiszteusok gabonájába. Így gyújtotta föl a kévéket, az álló vetéseket, sőt a szőlőket és az olajfaerdőket is.

6Akkor azt kérdezték a filiszteusok: Ki tette ezt? És ezt mondták egymásnak: Sámson, a timnai ember veje, mert az elvette tőle a feleségét és az ő társának adta. Ezért fölvonultak a filiszteusok, és megégették az asszonyt és az apját.

7Sámson pedig ezt mondta nekik: Ámbár ezt cselekedtétek, mégsem nyugszom meg addig, míg bosszúmat ki nem töltöm rajtatok.

8És megverte őket keményen, válluktól tomporukig, és lement, és Étámban, a sziklabarlangban lakott.

9A filiszteusok pedig fölmentek, megszállták Júdát, és Lehiben telepedtek le.

10Akkor azt kérdezték tőlük a júdai férfiak: Miért jöttetek föl ellenünk? Azok pedig ezt felelték: Sámsont megkötözni jöttünk föl, hogy úgy bánjunk vele, ahogy ő bánt mivelünk.

11Ekkor háromezer ember ment oda Júdából Étámba a sziklabarlanghoz, és ezt mondták Sámsonnak: Nem tudod-e, hogy a filiszteusok uralkodnak rajtunk? Miért cselekedted ezt velünk? Ő pedig ezt felelte nekik: Ahogy ők bántak velem, én is úgy bántam velük.

12Erre azt mondták neki: Azért jöttünk le, hogy megkötözzünk, és a filiszteusok kezébe adjunk. Sámson pedig ezt mondta nekik: Esküdjetek meg nekem, hogy nem rohantok rám.

13Azok így feleltek neki: Nem! Csak jól megkötözünk, és a kezükbe adunk, de nem ölünk meg! Azután megkötözték őt két új kötéllel és elvezették a kőszikláról.

14Amikor Lehi felé közeledett, és a filiszteusok már ujjongva jöttek elébe, felindította őt az ÚR lelke, és olyanok lettek a karján levő kötelek, mint a lenszálak, amelyeket megperzselt a tűz, és lemállottak a kötések a kezéről.

15Talált egy nyers szamárállcsontot, kinyújtotta érte kezét, fölvette, és agyonvert vele ezer embert.

16Ezt mondta Sámson: Egy szamár állcsontjával seregeket seregre, egy szamár állcsontjával ezer férfit vertem le.

17Amikor ezt elmondta, eldobta kezéből az állcsontot, és elnevezte azt a helyet Állcsont-magaslatnak.

18Azután nagyon megszomjazott, és így kiáltott az ÚRhoz: Te adtad szolgád kezébe ezt a nagy győzelmet, és most mégis szomjan kell halnom, vagy a körülmetéletlenek kezébe esnem?!

19Akkor meghasította Isten az állcsontban levő zápfogat, és víz fakadt belőle. Ő pedig ivott, ereje visszatért, és megéledt. Ezért nevezik a Kiáltó-forrásnak azt a helyet Lehiben mind e mai napig.

20Sámson húsz esztendeig volt Izráel bírája a filiszteusok idejében.

No Info

Choose Translation

Switch translation for Judges 15.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.