1Jób ekkor így felelt:
2Ó, ha sérelmemet mérlegre vetnék, és nyomorúságomat is vele együtt megmérhetném!
3Bizony súlyosabb az a tenger homokjánál, ezért voltak balgák a szavaim.
4Mert a Mindenható nyilai vannak bennem, mérgük emészti lelkem, és Isten rettentései ostromolnak.
5Ordít-e a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-e az ökör abrakja mellett?
6Vajon sótlanul eszik-e az ízetlen étket; vagy jó íze van-e a tojásfehérjének?
7Érintésétől is iszonyodik lelkem; olyan az nekem, mint a megromlott étel!
8Ó, ha teljesülne a kérésem, és Isten megadná, amit remélek!
9Bár tetszene Istennek, hogy összetörjön engem, kinyújtaná kezét, hogy szétvagdaljon!
10Akkor még lenne valami vigaszom, ujjonganék a fájdalomban, amely nem kímél engem, hogy nem tagadtam meg a szent Isten beszédét.
11De futja-e arra az erőm, hogy várakozzam? Mi lesz a végem, ha tűrnöm kell sokáig?
12Kövek ereje volna az erőm, vagy ércből van-e a testem?
13Hát nincs számomra segítség? Elűzték tőlem a szabadulást?!
14A szerencsétlent barátjától részvét illeti, még ha elhagyja is a Mindenható félelmét.
15Atyámfiai, mint a patak, hűtlenül elhagytak, ahogy túláradnak medrükön a patakok,
16amelyek szennyesek a jégtől, és bennük olvadt hó hömpölyög.
17Majd mikor fölmelegszenek, elapadnak, és fenékig kiszáradnak a hőség miatt.
18Letérnek útjukról a vándorok, pusztaságba jutnak, és elvesznek.
19Néznek utánuk Téma utazói, és Séba vándorai bennük reménykednek.
20De megszégyenülnek, hogy bennük bíztak, és amikor odaérnek, elpirulnak.
21Ilyenek lettetek most nekem; látjátok a nyomort, és féltek.
22Hát mondtam-e nektek, hogy adjatok valamit, vagy fizessetek helyettem javaitokból,
23hogy szabadítsatok ki az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből kiragadjatok?
24Tanítsatok, és én elnémulok, s értessétek meg velem, amiben tévedek.
25Ó, milyen fájdalmas az igaz beszéd! De mire jó a ti ostorozásotok?
26Szavakért akartok ostorozni? Hiszen a szélnek szólnak a kétségbeesett ember szavai!
27Ti még az árvára is sorsot vetnétek, és a barátotokra is alkudoznátok.
28Most hát, kérlek, nézzetek rám, csak nem hazudok a szemetekbe?
29Kérlek, engedjetek! Csak semmi igazságtalanság! Kérlek, engedjetek, az igazságom még mindig áll.
30Van-e a nyelvemen hamisság, nem venné-e észre ínyem a romlottságot?