1Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzzijjá király, láttam az Urat magasra emelt trónon ülve, és palástja betöltötte a templomot.
2Szeráfok álltak fölötte, mindegyiknek hat-hat szárnya volt. Kettővel az arcát fedte be, kettővel a lábait, kettővel pedig repült.
3Így kiáltott egyik a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsőségével teljes az egész föld!
4Az ajtó küszöbei megrendültek a kiáltó hangjától, és a ház megtelt füsttel.
5Akkor azt mondtam: Jaj nekem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom! Hiszen a Királyt, a Seregek URát látták szemeim!
6És hozzám repült az egyik szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról.
7Megérintette vele a számat, és azt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat: vétked el van véve, és bűnöd meg van bocsátva.
8Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, és ki megy el nekünk? Én azt mondtam: Íme, itt vagyok én, küldj el engem!
9Ő így szólt: Menj, és mondd meg e népnek: Hallván halljatok, és ne értsetek, s látván lássatok, de ne ismerjetek!
10Kövérítsd meg e nép szívét, dugd be a fülét, és kösd be a szemét: ne lásson szemével, ne halljon fülével, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon!
11Erre én így szóltam: Meddig tart ez, Uram? Ő így felelt: Míg a városok el nem pusztulnak, és lakatlanná nem lesznek, a házakban pedig nem lesz ember, a föld pedig puszta nem lesz.
12Az ÚR messze elveti az embert, és nagy pusztaság lesz a földön.
13Ha marad még rajta egy tized, újra elpusztul az is. De ahogy a cserfának és a tölgyfának megmarad a tönkje kivágás után: a tönkjük szent mag lesz!