Haggai 1KSZE

1Dárius király második esztendejének hatodik hónapjában, a hónap első napján így szólt az ÚR Haggeus próféta által Zerubbábelhez, Sealtiél fiához, Júda helytartójához és Jósua főpaphoz, Jócádák fiához:

2„Így szól a Seregek URa: Azt mondja ez a nép: Nem jött még el az idő, az ÚR háza építésének ideje!

3Az ÚR szava pedig így szólt Haggeus próféta által:

4Hát annak itt van az ideje, hogy ti faburkolatú házakban lakjatok, holott ez a ház romokban áll?

5Most azért azt mondja a Seregek URa: Jól gondoljátok meg útjaitokat!

6Sokat vetettetek, de keveset takarítotok be. Esztek, de nem elégedtek meg. Isztok, de nem részegedtek meg. Ruházkodtok, de nem melegedtek föl. A napszámos is lyukas zacskóba teszi a bérét.

7Azt mondja a Seregek URa: Jól gondoljátok meg útjaitokat!

8Menjetek föl a hegyre, hordjatok fát, és építsétek föl e házat, hogy gyönyörködjem benne, és megdicsőíttessem – ezt mondja az ÚR.

9Sokat vártok, de íme, kevés lesz, s amit hazahordotok, én szétfújom! Miért? – kérdezi a Seregek URa. Az én házamért, amely íme, romokban áll, ti pedig mind a magatok háza körül sürgölődtök.

10Ezért vonta meg tőletek harmatát az ég, és vonta meg termését a föld.

11Szárazságot rendeltem a földre és a hegyekre, a búzára és a borra, az olajra és mindarra, amit a föld terem, sőt az emberre, állatra és minden kétkezi munkára is.”

12Akkor hallgatott Zerubbábel, Sealtiél fia, Jósua főpap, Jócádák fia és a megmaradt nép az ÚRnak, az ő Istenüknek szavára, Haggeus próféta beszédeire, amiért elküldte őt az ÚR, az ő Istenük, és félelem fogta el a népet az ÚR előtt.

13Akkor Haggeus, az ÚR követe így szólt a néphez az ÚR küldetésében: Én veletek vagyok! – azt mondja az ÚR.

14És fölindította az ÚR Zerubbábelnek, Sealtiél fiának, Júda helytartójának a lelkét, Jósua főpapnak, Jócádák fiának a lelkét és az egész megmaradt nép lelkét is, úgyhogy nekiálltak, és dolgozni kezdtek a Seregek URának, az ő Istenüknek házán

15a hatodik hónap huszonnegyedik napján, Dárius király második esztendejében.

No Info

Choose Translation

Switch translation for Haggai 1.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.