Genesis 40KSZE

1Ezután történt, hogy az egyiptomi király pohárnoka és sütőmestere vétkezett uruk, az egyiptomi király ellen.

2Megharagudott azért a fáraó a két főemberére, a főpohárnokra és a fősütőmesterre,

3és fogságba vettette őket, a testőrök főhadnagyának házában levő tömlöcbe, oda, ahol József fogva volt.

4A testőrök főhadnagya pedig Józsefet rendelte melléjük, és ő szolgált nekik. Jó ideje fogságban voltak már,

5amikor az egyiptomi király pohárnoka és sütőmestere, akik a tömlöcben voltak fogva, mindketten álmot láttak. Mindegyik más álmot, ugyanazon az éjjelen, és mindegyik álomnak megvolt a maga jelentése.

6Reggel bement hozzájuk József, és látta, hogy igen bánkódnak.

7Megkérdezte a fáraó főembereit, akik ura házánál vele együtt fogva voltak: Miért olyan komor ma az arcotok?

8Azok elmondták neki: Álmot láttunk, és nincs, aki megfejtse. Erre azt mondta nekik József: A megfejtés nem Isten dolga-e? Kérlek, mondjátok el nekem!

9Elmondta azért a főpohárnok az álmát Józsefnek. Ezt mondta neki: Álmomban, íme, egy szőlőtő volt előttem.

10A szőlőtőn három szál vessző volt, s alighogy bimbózott, már virágzott, és fürtjei megérlelték a szemeket.

11A fáraó pohara pedig a kezemben volt. Vettem a szőlőszemeket, a fáraó poharába facsartam, és a poharat a fáraó kezébe adtam.

12József ezt mondta neki: Ez a megfejtése: a három vesszőszál három nap.

13Három nap múlva a fáraó felemel téged, és visszahelyez hivatalodba, és kezébe adod a poharát, előbbi tiszted szerint, amikor pohárnoka voltál.

14Csakhogy azután emlékezzél meg rólam, amikor jól lesz dolgod, és kérlek, cselekedjél irgalmasságot velem. Emlékezzél meg rólam a fáraó előtt, és szabadíts meg engem e házból.

15Mert galádul raboltak el engem a héberek földjéről, és itt sem cselekedtem semmit, hogy tömlöcbe vessenek.

16És látta a fősütőmester, hogy jól magyarázott, és azt mondta Józsefnek: Álmodtam én is: íme, három kosár kalács volt a fejemen.

17A felső kosárban a fáraó mindenféle süteménye volt, és a madarak ették azokat a kosárból, a fejemről.

18József így felelt: Ennek ez a magyarázata: a három kosár három nap.

19Három nap múlva fejedet véteti a fáraó, és fára akasztat fel téged, és a madarak eszik le rólad a húsodat.

20Harmadnap a fáraó születésnapja volt, és vendégséget rendezett minden szolgájának, s akkor a főpohárnokot és a fősütőmestert is visszahozta szolgái közé.

21És a főpohárnokot visszahelyezte pohárnokságába, és ő nyújtotta a poharat a fáraó kezébe.

22A fősütőmestert pedig felakasztatta, ahogy József megfejtette álmukat.

23De a főpohárnok nem emlékezett meg Józsefről, hanem elfelejtkezett róla.

No Info

Choose Translation

Switch translation for Genesis 40.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.