Genesis 21KSZE

1Az ÚR pedig meglátogatta Sárát, amint mondta, és úgy cselekedett vele, amint megígérte.

2Mert Sára fogant méhében, és fiút szült Ábrahámnak az ő vénségében, abban az időben, amelyet mondott neki Isten.

3Ábrahám az újszülött fiát, akit Sára szült neki, Izsáknak nevezte.

4Majd körülmetélte nyolcnapos korában, ahogy Isten parancsolta neki.

5Ábrahám pedig százesztendős volt, amikor a fia, Izsák született.

6Ekkor azt mondta Sára: Nevetést szerzett nekem Isten! Aki csak hallja, nevet velem.

7Ezt is mondta még: Ki mondta volna Ábrahámnak, hogy Sára még fiakat fog szoptatni? S íme, fiút szültem vénségére.

8Amikor a gyermek felnövekedett, elválasztották. Ábrahám pedig nagy vendégséget szerzett azon a napon, amelyen Izsákot elválasztották.

9Mikor pedig Sára nevetgélni látta az egyiptombeli Hágár fiát, akit Hágár Ábrahámnak szült,

10ezt mondta Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálót fiával együtt, mert nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal.

11Ábrahámnak pedig igen nehezére esett ez a dolog a fia miatt.

12De azt mondta Isten Ábrahámnak: Ne tűnjék előtted nehéznek a gyermek és a szolgáló dolga. Amit mond neked Sára, engedj abban szavának, mert Izsákról nevezik majd utódaidat.

13De a szolgálóleány fiát is néppé teszem, mivelhogy a te magod ő.

14Fölkelt azért Ábrahám jó reggel, és kenyeret vett elő meg egy tömlő vizet, Hágárnak adta, és föltette annak vállára, és a gyermekkel együtt elbocsátotta. Ő pedig elment, és Beérseba pusztájában bujdosott.

15Mikor elfogyott a víz a tömlőből, letette a gyermeket egy bokor alá.

16Elment, és leült vele szemben, mintegy nyíllövésnyi távolságra, mert azt mondta magában: Ne lássam, mikor a gyermek meghal. Leült tehát vele szemben, és hangosan sírt.

17Isten pedig meghallotta a gyermek szavát, és Isten angyala kiáltott az égből Hágárnak, és azt mondta neki: Mi lelt téged, Hágár? Ne félj, mert Isten meghallotta a gyermek szavát ott, ahol van.

18Kelj fel, vedd föl a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé teszem.

19Ekkor megnyitotta Isten az asszony szemét, úgyhogy meglátott egy forrást. Odament, megtöltötte a tömlőt vízzel, és inni adott a gyermeknek.

20És Isten a gyermekkel volt, és az felnövekedett, a pusztában lakott, és íjásszá lett.

21Párán pusztájában lakott, és anyja Egyiptom földjéről vett neki feleséget.

22Történt abban az időben, hogy Abímelek és hadvezére, Píkól megszólították Ábrahámot: Az Isten van veled mindenben, amit cselekszel.

23Most azért esküdj meg nekem az Istenre itt, hogy sem énellenem, sem fiam, sem unokám ellen álnokságot nem cselekszel, hanem azzal a szeretettel viseltetsz te is irántam és az ország iránt, amelyben jövevény voltál, amellyel én teirántad viseltettem.

24Ábrahám így felelt: Megesküszöm.

25De Ábrahám megdorgálta Abímeleket a kútért, melyet erővel elvettek Abímelek szolgái.

26Abímelek ezt mondta: Nem tudom, kicsoda művelte e dolgot. Te sem jelentetted nekem, és én sem hallottam, hanem csak ma.

27Vett azért Ábrahám juhokat, állatokat, és Abímeleknek adta; és egymással szövetséget kötöttek.

28De Ábrahám külön állított a nyájból hét juhot.

29Abímelek megkérdezte Ábrahámot: Mire való e hét juh, melyet külön állítottál?

30Ábrahám így felelt: Ezt a hét juhot vedd tőlem, hogy bizonyságul legyenek nekem arra, hogy én ástam ezt a kutat.

31Azért nevezték azt a helyet Beérsebának, mivelhogy ott esküdtek meg mind a ketten.

32Megkötötték tehát a szövetséget Beérsebában, és fölkelt Abímelek és hadvezére, Píkól, és visszatértek a filiszteusok földjére.

33Ábrahám pedig tamariszkuszfákat ültetett Beérsebában, és segítségül hívta ott az örökkévaló ÚR Istennek a nevét.

34És hosszú ideig élt Ábrahám a filiszteusok földjén.

No Info

Choose Translation

Switch translation for Genesis 21.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.