Exodus 32KSZE

1Amikor látta a nép, hogy Mózes késik lejönni a hegyről, egybegyűlt Áron ellen, és azt mondta neki: Jöjj, csinálj nekünk isteneket, akik előttünk járjanak, mert nem tudjuk, mi történt Mózessel, azzal a férfival, aki Egyiptom földjéről kihozott minket.

2Áron azt mondta nekik: Szedjétek ki az aranyfüggőket, amelyek feleségeitek, fiaitok és leányaitok fülében vannak, és hozzátok hozzám.

3Erre az egész nép kiszedte az aranyfüggőket a füléből, és elvitték Áronhoz.

4Ő átvette a kezükből, vésővel mintát készített, és öntött borjút csinált belőle. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki kihozott téged Egyiptom földjéről.

5Amikor Áron ezt látta, oltárt épített előtte, és így kiáltott: Holnap az ÚR ünnepe lesz!

6Másnap korán reggel fölkeltek, és égőáldozatot és békeáldozatot mutattak be. Azután leült a nép enni és inni, és fölkeltek játszani.

7Az ÚR pedig így szólt Mózeshez: Indulj, menj le, mert megromlott a néped, amelyet kihoztál Egyiptom földjéről!

8Hamar letértek az útról, amelyet parancsoltam nekik. Borjúképet öntöttek maguknak, azt tisztelik, annak áldoznak, és azt mondják: ez a te istened, Izráel, aki kihozott téged Egyiptom földjéről.

9Majd azt mondta az ÚR Mózesnek: Látom ezt a népet, bizony keménnyakú nép.

10Azért hagyj békét nekem, hadd gerjedjen föl a haragom ellenük, és hadd töröljem el őket! Téged azonban nagy néppé teszlek.

11De Mózes így esedezett Istenéhez, az ÚRhoz: Miért gerjedne föl, URam, a te haragod a néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptom földjéről?

12Miért mondanák azt az egyiptomiak: „Vesztükre vitte ki őket, hogy elveszítse a hegyek között, és eltörölje őket a föld színéről”? Múljék el haragod tüze, és vond vissza bosszúdat néped ellen!

13Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izráelről, szolgáidról, akiknek megesküdtél önmagadra e szavakkal: Úgy megsokasítom utódaitokat, mint az ég csillagait és azt az egész földet, amelyről szóltam, utódaitoknak adom, és örökségük lesz az örökre.

14Erre megállította az ÚR azt a veszedelmet, amelyet a népére akart bocsátani.

15Azután Mózes megfordult, és elindult a hegyről, kezében a bizonyság két táblájával. Mindkét oldalán teleírt táblák voltak, elöl is, hátul is tele voltak írva.

16A táblákat Isten keze készítette, a táblákra vésett írás is Isten írása volt.

17Józsué pedig hallva a nép rivalgását, azt mondta Mózesnek: Harci kiáltás van a táborban.

18Ő pedig így felelt: Nem diadalmasok, sem legyőzöttek kiáltása ez, éneklés hangját hallom.

19És amikor közeledett a táborhoz, látta a borjút és a táncolást, és fölgerjedt Mózes haragja, elhajította kezéből a táblákat, és összetörte a hegy alatt.

20Azután fogta a borjút, amelyet csináltak, tűzben megégette, apróra törte, amíg porrá lett, és vízbe szórva megitatta Izráel fiaival.

21Majd azt mondta Áronnak: Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen nagy bűnbe keverted?

22Áron így felelt: Ne gerjedjen föl uram haragja! Ismered e népet, hogy gonosz.

23Azt mondták nekem: Készíts nekünk isteneket, hogy előttünk járjanak, mert nem tudjuk, hogy mi lett Mózessel, azzal a férfival, aki kihozott minket Egyiptom földjéről.

24Én azt feleltem: Kinek van aranya? Szedjétek le. Erre nekem adták, én pedig a tűzbe vetettem, és ez a borjú lett belőle.

25Amikor látta Mózes, hogy a nép megvadult, mert Áron megvadította őket ellenségeik csúfjára,

26megállt a tábor kapujában, és azt mondta: Aki az ÚRé, jöjjön ide hozzám! És hozzá gyűlt Lévi valamennyi fia.

27Ezt mondta nekik: Azt mondja az ÚR, Izráel Istene: Kössön mindegyikőtök kardot az oldalára, menjetek át a táboron és jöjjetek vissza, egyik kaputól a másik kapuig, és ki-ki ölje meg a testvérét, barátját és rokonát!

28Lévi fiai pedig Mózes beszéde szerint cselekedtek, és azon a napon a népből mintegy háromezer férfi hullott el.

29Ezután azt mondta Mózes: Ma az ÚRnak szenteltétek kezeteket, ki-ki fiával és testvérével szemben, hogy áldása szálljon ma rátok.

30Mózes másnap azt mondta a népnek: Nagy bűnt követtetek el, most azért fölmegyek az ÚRhoz, talán kegyelmet nyerhetek bűneitekre.

31Visszatért tehát Mózes az ÚRhoz, és azt mondta: Ó, jaj, ez a nép nagy bűnt követett el! Aranyból csinált magának isteneket.

32De most bocsásd meg bűnüket! Ha pedig nem, törölj ki engem a könyvedből, amelyet írtál.

33Az ÚR így felelt Mózesnek: Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki a könyvemből.

34Most azért menj, vezesd a népet, ahova mondtam neked, íme, az én angyalom előtted megy. De látogatásom napján ezt a bűnüket is számon kérem.

35Az ÚR tehát megverte a népet azért, amit az Áron által készített borjúval cselekedtek.

No Info

Choose Translation

Switch translation for Exodus 32.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.