Exodus 24KSZE

1Ezután azt mondta az ÚR Mózesnek: Jöjj fel az ÚRhoz te és Áron, Nádáb és Abíhú és Izráel vénei közül hetvenen, és boruljatok le előtte távolról.

2Csak Mózes közeledjék az ÚRhoz, ők pedig ne közeledjenek, és a nép se jöjjön föl vele!

3Elment tehát Mózes, és elmondta a népnek az ÚR minden beszédét és rendelését. Erre az egész nép egyhangúlag így felelt: Mindazt megtesszük, amit az ÚR parancsol!

4Mózes pedig följegyezte az ÚR minden beszédét. Reggel fölkelt, oltárt épített a hegy alatt és tizenkét oszlopot, Izráel tizenkét nemzetsége szerint.

5Azután odaküldte Izráel ifjait, és égőáldozatokat áldoztak, és bikákat öltek hálaáldozatul az ÚRnak.

6Mózes pedig vette a vér felét, és a medencékbe töltötte, a vér másik felét pedig az oltárra hintette.

7Azután vette a szövetség könyvét, és elolvasta a nép hallatára. Mire azt mondták: Mindent megteszünk, amit az ÚR parancsolt, és engedelmeskedünk.

8Mózes pedig vette a vért, ráhintette a népre, és azt mondta: Íme, a szövetség vére, melyet az ÚR kötött veletek, ezen igék szerint.

9Azután felment Mózes és Áron, Nádáb és Abíhú és Izráel vénei közül hetvenen.

10És látták Izráel Istenét, és az ő lábai alatt valami zafírfényű tárgy volt, olyan tiszta, mint maga az ég.

11És Izráel fiainak e választottjaira nem emelt kezet. Bár látták Istent, mégis ettek és ittak is.

12S így szólt az ÚR Mózesnek: Jöjj fel hozzám a hegyre, és maradj ott! Átadom neked a kőtáblákat, a törvényt és a parancsolatokat, amelyeket leírtam, hogy tanítsák azokat.

13Fölkelt Mózes és szolgája, Józsué, és fölment Mózes Isten hegyére.

14A véneknek pedig azt mondta: Várjatok itt ránk, amíg visszatérünk hozzátok! Íme, Áron és Húr veletek van. Akinek valami ügye van, hozzájuk menjen.

15Akkor fölment Mózes a hegyre, és felhő borította be a hegyet.

16Az ÚR dicsősége szállt alá a Sínai-hegyre, és felhő borította azt hat napon át, a hetedik napon pedig szólította Mózest a felhő közepéből.

17Az ÚR dicsőségének megjelenése pedig olyan volt Izráel fiainak szeme előtt, a hegy tetején, mint az emésztő tűz.

18És bement Mózes a felhő közepébe, és fölment a hegyre, és negyven nap és negyven éjjel volt ott.

No Info

Choose Translation

Switch translation for Exodus 24.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.