Exodus 19KSZE

1Az Egyiptomból való kijövetel után három hónapra ugyanazon a napon érkeztek meg Izráel fiai a Sínai-pusztába.

2Refídímből indulva érkeztek a Sínaipusztába, és ott táboroztak; mégpedig a heggyel szemben vert tábort Izráel.

3Mózes pedig fölment Istenhez, és a hegyről így szólt hozzá az ÚR: Ezt mondd Jákób háza népének, és ezt add tudtára Izráel fiainak:

4„Láttátok, hogy mit tettem Egyiptommal, és hogy sasszárnyakon hordoztalak titeket, és magamhoz vontalak titeket.

5Most azért ha figyelmesen hallgattok a szavamra, és megtartjátok szövetségemet, ti lesztek az én népem valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld.

6És papok birodalma és szent nép lesztek.” Ezek azok a beszédek, amelyeket el kell mondanod Izráel fiainak.

7Ekkor Mózes elment, és egybehívta a nép véneit, és eléjük tárta mindazokat a beszédeket, amelyeket az ÚR parancsolt neki.

8És az egész nép egy akarattal így felelt: Mindazt megtesszük, amit az ÚR rendelt. Mózes megvitte a nép válaszát az ÚRnak.

9Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek: Íme, én hozzád megyek a felhő homályában, hogy hallja a nép, amikor beszélek veled, és mindig higgyenek neked. Mózes elmondta az ÚRnak a nép válaszát.

10Az ÚR pedig azt mondta Mózesnek: Menj el a néphez, és rendeld el, hogy ma és holnap szenteljék meg magukat, mossák ki a ruhájukat,

11és legyenek készen harmadnapra, mert harmadnap leszáll az ÚR az egész nép szeme láttára a Sínai-hegyre.

12Vonj határt a nép körül, és mondd: Őrizkedjetek attól, hogy fölmenjetek a hegyre; még a szélét se érintsétek. Mindaz, ami a hegyet érinti, meg kell hogy haljon.

13Ne érintse kéz, hanem kővel kövezzék meg, vagy nyíllal nyilazzák le. Akár állat, akár ember, nem maradhat életben. Mikor a kürt hosszan hangzik, akkor felmehetnek a hegyre.

14Mózes tehát lejött a hegyről a néphez, és elrendelte, hogy a nép szentelje meg magát, és mossa ki a ruháját.

15Azt mondta a népnek: Legyetek készen harmadnapra, asszonyhoz ne közeledjetek.

16És harmadnapon virradatkor mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen és igen erős kürtzengés. Ekkor az egész táborbeli nép megrémült.

17Mózes pedig kivezette a népet a táborból Isten elé, és megálltak a hegy alatt.

18Az egész Sínai-hegy füstbe borult, mert az ÚR leszállt rá tűzben. A füstje úgy szállt fel, mint egy kemencéé, és az egész hegy rengett.

19Amikor a kürtszó egyre erősödött, Mózes beszélt, és Isten hangosan felelt neki.

20Leszállt tehát az ÚR a Sínai-hegyre, a hegy csúcsára. Fölhívta Mózest a hegy tetejére, ő pedig fölment.

21Azt mondta az ÚR Mózesnek: Menj le, intsd meg a népet, hogy ne törjön előre, hogy lássa az URat, mert sokan elhullnak közülük.

22És a papok is, akik az ÚR elé járulnak, szenteljék meg magukat, hogy rájuk ne rontson az ÚR.

23Mózes pedig azt felelte az ÚRnak: Nem jöhet föl a nép a Sínai-hegyre, mert te intettél minket így: vonj határt a hegy körül, és szenteld meg azt!

24De az ÚR azt mondta neki: Indulj, menj le, és jöjj fel, és Áron is jöjjön veled. De a papok és a nép ne törjenek előre, hogy följöjjenek az ÚRhoz, nehogy rájuk rontson.

25Mózes tehát lement a néphez, és megmondta ezt nekik.

No Info

Choose Translation

Switch translation for Exodus 19.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.