Exodus 17KSZE

1Ezután Izráel fiainak egész gyülekezete Szín pusztájából elindulva táborhelyről táborhelyre haladt, az ÚR rendelkezése szerint, majd tábort ütöttek Refídímben. De a népnek nem volt ivóvize.

2Ezért a nép perelni kezdett Mózessel, és azt mondták: Adjatok nekünk vizet, hogy ihassunk! Mózes azt felelte nekik: Miért pereltek velem? Miért kísértitek az URat?

3De a nép szomjazott, és így zúgolódott Mózes ellen: Miért hoztál ki minket Egyiptomból? Hogy szomjúsággal ölj meg minket, gyermekeinket és jószágainkat?

4Mózes pedig így kiáltott az ÚRhoz: Mit cselekedjem ezzel a néppel? Kevés híja, hogy meg nem köveznek.

5Az ÚR azt mondta Mózesnek: Menj végig a nép előtt, és vegyél magad mellé néhányat Izráel vénei közül. A botodat is vedd a kezedbe, amellyel a folyóra sújtottál, és indulj el.

6Íme, én odaállok eléd a sziklára a Hóreben. Sújts a sziklára, és víz jön ki belőle, hogy ihasson a nép. Mózes úgy cselekedett Izráel véneinek szeme láttára.

7Azt a helyet Masszának és Meríbának nevezte Izráel fiainak perlekedése miatt, és mert kísértették az URat, és azt mondták: Vajon közöttünk van-e az ÚR, vagy sem?

8Azután eljött Amálék, és hadakozott Izráel ellen Refídímben.

9Mózes azt mondta Józsuénak: Válassz ki nekünk férfiakat, és menj el, ütközzél meg Amálékkal. Holnap a halom tetejére állok, és Isten botja a kezemben lesz.

10Józsué úgy cselekedett, ahogy Mózes mondta neki: megütközött Amálékkal. Mózes, Áron és Húr pedig fölment a halom tetejére.

11És az történt, hogy amikor Mózes fölemelte a kezét, Izráel győzött, mikor pedig leeresztette a kezét, Amálék győzött.

12Ezért mikor Mózes keze elnehezedett, követ hoztak, és alája tették, hogy arra üljön. Áron és Húr pedig tartotta a kezeit, egyfelől az egyik, másfelől a másik, és fölemelve maradt a keze naplementéig.

13Józsué pedig leverte Amálékot és népét fegyver élével.

14Azt mondta az ÚR Mózesnek: Írd meg ezt emlékezetül egy könyvbe, és add tudtára Józsuénak, hogy mindenestül eltörlöm Amálék emlékezetét az ég alól.

15Ekkor Mózes oltárt épített, és így nevezte el: „Az ÚR az én zászlóm”.

16És így szólt: Megesküdött az ÚR, hogy harca lesz Amálék ellen nemzedékről nemzedékre.

No Info

Choose Translation

Switch translation for Exodus 17.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.