1Vesd kenyeredet a víz színére, és napok múltán megtalálod azt.
2Adj belőle részt hétnek vagy nyolcnak is, mert nem tudod, milyen veszedelem következik a földre.
3Mikor a sűrű fellegek megtelnek, esőt adnak a földre. Akár dél felé, akár északra dől le a fa, ahová ledől, ott marad.
4Aki a szelet figyeli, az nem vet, és aki a sűrű felhőre néz, az nem arat.
5Ahogyan nem ismered a szél útját és a csontok formálódását a várandós asszony méhében, úgy nem ismerheted meg Isten munkáját sem, aki mindezt véghezviszi.
6Reggel vesd el magodat, és este se pihentesd kezedet, mert nem tudod, melyik jobb: ez-e vagy amaz, vagy mindkettő egyaránt jó lesz.
7Valóban édes a világosság, és jó látni szemünkkel a napot.
8Azért ha sok esztendeig él is az ember, mindig örvendezzen, de emlékezzék meg a sötét napokról, mert az sok lesz, és ami eljön, az is mind hiábavalóság.
9(12,1) Örvendezz, ifjú, a te ifjúságodban, és vidámítson meg szíved ifjúságod idején; élj szíved szerint, ahogy szemed jónak látja! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged!
10(12,2) Távolítsd el a haragot szívedből, és vesd el a gonoszt a testedtől, mert az ifjúság és a hajnal hiábavalóság.