Deuteronomy 10KSZE

1Abban az időben azt mondta nekem az ÚR: Faragj magadnak két, az előbbiekhez hasonló kőtáblát, jöjj föl hozzám a hegyre, és csinálj faládát is.

2Fölírom rájuk az előző táblák igéit, amelyeket összetörtél, és tedd azokat a ládába.

3Készítettem tehát egy akácfa ládát, és faragtam két, az előbbiekhez hasonló kőtáblát, és fölmentem a hegyre a két kőtáblával a kezemben.

4Ő pedig fölírta a táblákra az előbbi írás szerint a tíz igét, amelyet a hegyen mondott nektek az ÚR a tűz közepéből a gyülekezés napján, és átadta nekem azokat az ÚR.

5Én megfordultam, lejöttem a hegyről, a táblákat pedig beletettem a ládába, amelyet készítettem, hogy ott legyenek, amint az ÚR parancsolta nekem.

6Izráel fiai ezután elindultak Bené-Jaakán forrásaitól Mószérába. Ott halt meg Áron, és ott is temették el. Eleázár, a fia lett pappá helyette.

7Innen Gudgódba indultak, Gudgódból pedig Jotbátába, a bővizű patakok földjére.

8Abban az időben választotta ki az ÚR Lévi törzsét, hogy hordozza az ÚR szövetségládáját, és hogy az ÚR színe előtt álljanak az ő szolgálatára, és hogy áldást mondjanak az ő nevével, ahogy ezt máig is teszik.

9Ezért nem kapott örökséget Lévi a testvéreivel. Az ÚR az ő öröksége, ahogyan megmondta neki az ÚR, a te Istened.

10Én pedig ott álltam a hegyen úgy, mint annak előtte negyven nap és negyven éjjel. És meghallgatott engem az ÚR akkor is, és nem akart elveszteni téged.

11Ezután azt mondta nekem az ÚR: Menj, és indulj útnak a nép élén, hadd menjenek be, és hadd vegyék birtokba a földet, amelyet esküvel ígértem meg atyáiknak, hogy nekik adom.

12Most pedig, ó, Izráel, mit kíván az ÚR, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az URat, a te Istenedet, hogy mindenben az ő útjain járj, és szeresd őt, és tiszteld az URat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből.

13Tartsd meg az ÚR parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket ma parancsolok neked, hogy jó dolgod legyen!

14Íme, az ÚRéi, a te Istenedéi az egek és az egeknek egei, a föld és minden, ami azon van.

15De egyedül a ti atyáitokat kedvelte meg az ÚR, hogy szeresse őket és utódaikat. Titeket választott ki valamennyi nép közül, ahogy ezt mindmáig láthatjátok.

16Metéljétek azért körül a szíveteket, és ne legyetek ezután keménnyakúak.

17Mert az ÚR, a ti Istenetek isteneknek Istene, és uraknak Ura. Nagy, hatalmas és félelmes Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni.

18Igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek, szereti a jövevényt, kenyeret és ruhát ad neki.

19Szeressétek tehát a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén.

20Az URat, a te Istenedet féld, őt tiszteld, őhozzá ragaszkodjál, és az ő nevére esküdj.

21Őt dicsérjed, mert ő a te Istened, aki azokat a nagy és félelmes dolgokat tette veled, amelyeket saját szemeddel láttál.

22Atyáid hetvenen mentek le Egyiptomba, most pedig az ÚR, a te Istened úgy megsokasított téged, mint az ég csillagait.

No Info

Choose Translation

Switch translation for Deuteronomy 10.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.