Daniel 6KSZE

1Dárius úgy látta jónak, hogy a birodalom fölé százhúsz kormányzót rendeljen az egész birodalom területén.

2Föléjük pedig három főkormányzót rendelt – akik közül az egyik Dániel volt –, hogy nekik adjanak számot a kormányzók, és a királynak semmiből semmi kára ne származzon.

3Ez a Dániel pedig fölülmúlta a főkormányzókat és a kormányzókat, mivel rendkívüli lélek volt benne. Ezért a király az egész birodalom élére akarta állítani őt.

4Akkor a főkormányzók és a kormányzók ürügyet igyekeztek találni Dániel ellen a birodalom ügyeiben, amellyel vádolhatják. De semmi okot vagy hibát nem tudtak találni, mert hűséges volt, és semmi fogyatkozást vagy vétket sem lehetett találni benne.

5Akkor azt mondták azok a férfiak: Nem találunk semmi ürügyet Dániel ellen, hacsak Istenének törvényében nem találunk ellene valamit!

6Akkor ezek a főkormányzók és kormányzók berohantak a királyhoz, és így szóltak: Dárius király, örökké élj!

7Tanácsot tartott a birodalom összes főkormányzója – az elöljárók, a kormányzók, a tanácsosok és a helytartók –, hogy hozzon végzést a király, és rendelje el szigorú határozatban, hogy ha valaki harminc napon belül valamely istenhez vagy emberhez könyörög rajtad kívül, ó, király, azt vessék az oroszlánok vermébe.

8Most azért, ó, király, erősítsd meg a tilalmat, és add írásba, hogy ne lehessen megváltoztatni a médek és perzsák vissza nem vonható törvénye szerint.

9Ezért Dárius király írásbeli rendeletet adott ki.

10Amikor pedig Dániel megtudta, hogy elkészült az írás, bement a házába. Felső szobájának ablakai pedig nyitva voltak Jeruzsálem felé, és ő napjában háromszor térdre borult, könyörgött, és dicsérte Istenét ugyanúgy, ahogy azelőtt is tette.

11Akkor azok a férfiak berohantak, és ott találták Dánielt, amint könyörgött és esedezett Istene előtt.

12Bementek azért a királyhoz, és azt mondták neki a királyi rendeletre utalva: Nem adtad-e írásba azt a tilalmat, hogy ha valaki harminc napon belül könyörög valamely istenhez vagy emberhez rajtad kívül, ó, király, azt vessék az oroszlánok vermébe? A király így felelt: Áll a szó, a médek és perzsák vissza nem vonható törvénye szerint.

13Erre így feleltek a királynak: Dániel, aki a júdabeli foglyok közül való, semmibe vesz téged, ó, király, és a tilalmat, amelyet írásba adtál, és napjában háromszor elmondja könyörgését.

14Amikor a király ezt hallotta, igen elszomorodott miatta, és szíve szerint azon volt, hogy megmentse Dánielt, és napnyugtáig azon fáradozott, hogy megmentse.

15Erre azok a férfiak berohantak a királyhoz, és azt mondták neki: Tudd meg, ó, király, hogy az a médek és perzsák törvénye, hogy semmiféle tilalmat vagy végzést nem lehet megváltoztatni, amelyet a király elrendelt.

16Ekkor a király parancsára előhozták Dánielt és az oroszlánok vermébe vetették. A király pedig azt mondta Dánielnek: A te Istened, akit mindenkor tisztelsz, ő szabadítson meg téged!

17Aztán hoztak egy követ, a verem szájára tették, a király pedig lepecsételte a gyűrűjével, valamint főembereinek gyűrűjével, hogy semmit ne változtathassanak meg Dánielre nézve.

18Azután a király a palotájába távozott. Étlen töltötte az éjszakát, még énekesnőket sem hozatott magához. Kerülte őt az álom.

19Hajnalban fölkelt a király, és még szürkületben sietve az oroszlánok verméhez ment.

20Amikor a verem közelébe ért, szomorú hangon kiáltott Dánielnek. Így szólt a király Dánielhez: Dániel, az élő Isten szolgája! A te Istened, akit mindenkor tisztelsz, meg tudott-e szabadítani az oroszlánoktól?

21Akkor Dániel így szólt a királyhoz: Király, örökké élj!

22Az én Istenem elküldte angyalát, és bezárta az oroszlánok száját. Azok nem árthattak nekem, mert ártatlannak talált engem, és ellened sem követtem el, ó, király, semmi vétket.

23Akkor a király igen örvendett, és kihozatta Dánielt a veremből. Amikor kihúzták Dánielt a veremből, semmi sérülést nem találtak rajta, mert hitt az ő Istenében.

24Ekkor a király parancsára előhozták azokat a férfiakat, akik vádat emeltek Dániel ellen, és az oroszlánok vermébe vetették őket, fiaikat és feleségeiket is. Még a verem aljáig sem jutottak, amikor rájuk rontottak az oroszlánok, és összetörték minden csontjukat.

25Akkor Dárius király azt írta minden népnek, nemzetnek és nyelvnek, amelyek az egész földön laktak: Békességetek bőséges legyen!

26Megparancsolom, hogy birodalmam minden országában féljék és rettegjék Dániel Istenét! Mert ő az élő Isten, aki mindörökké megmarad. Királysága nem pusztul el, és hatalma mindvégig megáll.

27Ő az, aki megment és megszabadít, jeleket és csodákat cselekszik mennyen és földön; ő az, aki megszabadította Dánielt az oroszlánok hatalmából.

28Ennek a Dánielnek pedig jó dolga lett Dárius országlása és a perzsa Círus országlása idején.

No Info

Choose Translation

Switch translation for Daniel 6.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.