1Egyszer megkérdezte Dávid: Maradt-e még valaki Saul háznépe közül, hogy irgalmasságot cselekedjem vele Jónátánért?
2Volt Saul házából egy szolga, név szerint Cíbá, akit Dávidhoz szólítottak, és megkérdezte tőle a király: Te vagy-e Cíbá? Így felelt: Én vagyok, a te szolgád.
3Akkor azt mondta a király: Maradt-e még valaki Saul háza népe közül, hogy Isten irgalmassága szerint cselekedjem vele? Cíbá így felelt a királynak: Van még Jónátánnak egy fia, aki mind a két lábára sánta.
4Azt kérdezte a király: Hol van? Cíbá ezt felelte a királynak: Íme, Mákírnak, Ammiél fiának a házában van, Lódebárban.
5Akkor elküldött Dávid király, és elhozatta őt Mákírnak, Ammiél fiának házából, Lódebárból.
6Amikor Mefibóset, Jónátánnak, Saul fiának a fia megérkezett Dávidhoz, arcra borult, és tisztességet tett neki. Dávid megszólította: Mefibóset! Ő így felelt: Íme, a te szolgád.
7Dávid azt mondta neki: Ne félj, mert hűséggel tartozom neked apádért, Jónátánért, és visszaadom neked nagyapádnak, Saulnak minden földbirtokát, és mindig asztalomnál fogsz étkezni.
8Akkor fejet hajtott Mefibóset, és azt mondta: Mi a te szolgád, hogy a holt ebre, amilyen én vagyok, reátekintettél?
9Azután szólította a király Cíbát, Saul szolgáját, és azt mondta neki: Amije csak volt Saulnak és egész háznépének, mindazt a te urad fiának adtam.
10A földeknek tehát te viseld gondját fiaiddal és szolgáiddal együtt, és szolgáltasd be a terményt, hogy legyen urad fiának kenyere. Mefibóset pedig, a te urad fia mindig az én asztalomnál eszik. Cíbának tizenöt fia és húsz szolgája volt.
11Cíbá így felelt a királynak: Mindent úgy tesz a szolgád, ahogy uram, a király parancsolja nekem. Így Mefibóset Dávid asztalánál evett, mint egy királyfi.
12Mefibósetnek pedig volt egy kisfia, akinek Míká volt a neve. Cíbá házának lakói pedig mindnyájan Mefibóset szolgái voltak.
13Mefibóset tehát Jeruzsálemben lakott, mert mindig a király asztalánál étkezett. Ő mind a két lábára sánta volt.