1Kezdjük ismét ajánlani magunkat? Vagy talán mint némelyeknek, nekünk is szükségünk van hozzátok szóló vagy tőletek kapott ajánlólevelekre?
2A mi levelünk ti vagytok, beírva a szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember,
3mert meglátszik rajtatok, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével írva, nem kőtáblákra, hanem a szív hústábláira.
4Ilyen bizodalmunk van Krisztus által Isten iránt.
5Nem mintha magunktól alkalmasak lennénk arra, hogy saját magunk eldöntsünk dolgokat. Ellenkezőleg: a mi alkalmas voltunk Istentől van,
6aki alkalmassá tett minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.
7Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata annyira dicsőséges volt, hogy Izráel fiai nem tudtak Mózes arcára nézni arcának múló dicsősége miatt,
8hogyne volna még inkább dicsőséges a Lélek szolgálata?
9Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata?
10Sőt már nem is dicsőséges, ami dicsőséges volt, az azt felülmúló dicsőség miatt.
11Mert ha dicsőséges a mulandó, mennyivel inkább dicsőséges, ami megmarad!
12Mivel tehát ilyen reménységünk van, nyíltan szólunk,
13és nem úgy, mint Mózes, aki leplet borított az arcára, hogy Izráel fiai ne lássák annak a végét, ami mulandó.
14De eltompult az értelmük, mert amikor az Ószövetséget olvassák, ugyanaz a lepel mind e mai napig felfedetlenül rajtuk marad, mivel az csak Krisztusban tűnik el.
15Mindmáig amikor csak olvassák Mózest, lepel borul a szívükre.
16De amikor megtérnek az Úrhoz, lehull a lepel.
17Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.
18Mi pedig az Úr dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal tükrözzük, és az Úr Lelke dicsőségről dicsőségre ugyanarra a képre formál át minket.