1 Peter 5
1 A köztetek levő presbitereket kérem én, a presbitertárs, Krisztus szenvedésének tanúja és az eljövendő dicsőség részese:
2 legeltessétek Isten köztetek levő nyáját, gondot viselve rá ne kényszerből, hanem önként, ne rút nyerészkedésből, hanem készségesen,
3 ne úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.
4 És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.
5 Hasonlóképpen, ti, ifjabbak, engedelmeskedjetek az idősebbeknek, mindnyájan pedig egymás iránt öltsétek magatokra az alázatosságot, mert Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.
6 Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.
7 Minden gondotokat őrá vessétek, mert neki gondja van rátok.
8 Józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán szertejár, keresve, hogy kit nyeljen el.
9 Álljatok ellene, erősek lévén a hitben, tudva, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken a világban.
10 A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el titeket Krisztusban, miután rövid ideig szenvedtetek, ő maga fog teljessé, erőssé, szilárddá és állhatatossá tenni.
11 Övé a dicsőség és a hatalom örökkönörökké. Ámen.
12 Szilvánusz által, aki – mint gondolom – hű testvéretek, röviden írtam, bátorítva titeket és bizonyságot téve arról, hogy az az Isten igaz kegyelme, amelyben álltok.
13 Köszönt titeket a veletek együtt kiválasztott babiloni gyülekezet és Márk, az én fiam.
14 Köszöntsétek egymást a szeretet csókjával. Békesség mindnyájatoknak, akik Krisztusban vagytok.