Romans 9
1 Igazat mondok Krisztusban, nem hazudom, a lelkiismeretem mellettem tesz tanúságot a Szentlélekben,
2 hogy nagy a szomorúságom és szívemnek fájdalma szüntelen.
3 Hiszen azt kívánnám, hogy magam legyek átkozottként távol Krisztustól testvéreimért, test szerint való rokonaimért,
4 az izraelitákért, akiké a gyermekké fogadás, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek.
5 Övék az atyák, és test szerint Krisztus is közülük való, aki Isten mindenek fölött, áldott legyen mindörökké! Ámen.
6 Az nem lehet azonban, hogy Isten igéje meghiúsult. Hiszen nem mind izraelita, aki Izraeltől származik;
7 és nem is mindnyájan Ábrahám fiai azért, mert az ő leszármazottjai; hanem: „Izsák utódait hívják majd a te utódodnak”. (Ter 21,12)
8 Más szóval: nem azok fiai Istennek, akik a test fiai, hanem az ígéret fiai, azok számítanak utódnak.
9 Az ígéret ugyanis így hangzik: „Ez idő tájban eljövök, és Sárának fia lesz”. (Ter 18,10)
10 Ezt nemcsak az ő esete mutatja, hanem Rebekáé is, aki egytől, Izsák atyánktól foganta fiait,
11 mert mielőtt még megszülettek volna, s akár jót, akár rosszat tettek volna — azért, hogy az Isten szabad választása megmaradjon —,
12 nem a tettekért, hanem a meghívó akaratából Rebekka ezt a kijelentést kapta: „az idősebb lesz a fiatalabbnak a szolgája”, (Ter 25,23)
13 amint írva van: „Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem”. (Mal 1,2-3)
14 Mit szólunk ehhez? Nem igazságtalanság ez Isten részéről? Semmi esetre sem!
15 Hiszen így szól Mózeshez: „Könyörülök azon, akin könyörülök, és irgalmazok annak, akinek irgalmazok”. (Kiv 33,19)
16 Tehát nem azon múlik, aki akar, vagy aki törekszik, hanem a könyörülő Istenen.
17 Az Írás ugyanis azt mondja a fáraónak: „Azért támasztottalak téged, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, s nevemet világszerte hirdessék”. (Kiv 9,16)
18 Azon könyörül tehát, akin akar, s azt teszi megátalkodottá, akit akar.
19 Azt mondod majd nekem erre: „Akkor miért hibáztat mégis? Hiszen ki állhat ellen az ő akaratának?”
20 Ember! Ki vagy te, hogy perbe szállj Istennel? Vajon kérdi-e az edény a formálójától: „Miért alkottál engem ilyennek?” (Iz 29,16)
21 Nincs-e a fazekasnak hatalma az agyag fölött, hogy ugyanazon anyagból az egyik edényt tisztes célra készítse, a másikat dicstelenre?
22 Isten pedig nem a haragját akarta-e megmutatni és a hatalmát megláttatni, és nem azért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek?
23 És nem azért, hogy megismertesse dicsőségének gazdagságát az irgalmasság eszközein, amelyeket dicsőségre készített,
24 amilyenek mi vagyunk, akiket meghívott nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is?
25 Ahogy Ózeásnál mondja: „Aki nem népem, azt népemnek fogom hívni, és a nem kedveltet kedveltnek”. (Óz 2,25k)
26 És akkor ez lesz: „Azon a helyen, ahol azt mondták nekik: ‘Ti nem vagytok népem’, ott az élő Isten fiainak hívják majd őket”. (Óz 2,1)
27 Izajás pedig fennen hirdeti Izraelről: „Ha Izrael fiainak száma annyi lesz is, mint a tenger fövénye, csak a maradék üdvözül.
28 Szavát ugyanis beteljesíti és sietve végrehajtja az Úr a földön”. (Iz 10,22-23)
29 Amint előre megmondta Izajás: „Ha a seregek Ura nem hagyott volna nekünk utódot, úgy jártunk volna, mint Szodoma, és olyanok lettünk volna, mint Gomorra”. (Iz 1,9)
30 Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a nemzetek, akik nem jártak a megigazulás útján, elnyerték a megigazulást, mégpedig a hitből való megigazulást.
31 Izrael ellenben törekedett a megigazulás törvényére, mégsem érte el a törvény célját.
32 Miért? Mert nem a hit, hanem a tettek által akarta azt elérni. Megbotlottak a botlás kövében,
33 amint írva van: „Íme, Sionban leteszem a botlás kövét és a botrány szikláját, és senki sem szégyenül meg, aki hisz benne”. (Iz 28,16)