Romans 7KNB

1Vagy talán nem tudjátok, testvérek — hiszen olyanokhoz szólok, akik ismerik a törvényt —, hogy a törvény addig uralkodik az emberen, amíg él?

2A férjes asszonyt törvény köti életben levő férjéhez, de ha a férj meghal, felszabadul a férfi törvénye alól.

3Házasságtörőnek mondják, ha más férfié lesz, amíg a férj él; ha azonban a férj meghalt, szabad lesz férje törvényétől, és már nem válik házasságtörővé, ha más férfié lesz.

4Éppígy ti is, testvérek, meghaltatok a törvénynek Krisztus teste által, hogy másé legyetek, azé, aki a halálból feltámadt, s így gyümölcsöt teremjünk Istennek.

5Amíg ugyanis a test szerint éltünk, a törvény folytán a bűnök szenvedélyei működtek tagjainkban, s azok a halálnak hoztak gyümölcsöt.

6Most azonban, miután meghaltunk annak, ami minket fogva tartott, felszabadultunk a törvény alól, hogy a Lélek szerinti új élettel szolgáljunk, és nem az elavult betű szerint.

7Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a törvény bűn? Semmi esetre sem! De a bűnt nem ismertem, csak a törvény által, mert a kívánságot nem ismertem volna, ha a törvény nem mondaná: „Ne kívánd!”. (Kiv 20,17)

8De a bűn, mivel alkalmat kapott, a parancs által felkeltett bennem minden kívánságot; törvény nélkül ugyanis halott volt a bűn.

9Valamikor én is törvény nélkül éltem, de amikor a parancs megérkezett, a bűn életre kelt,

10én pedig meghaltam, és a parancs, amelynek életet kellett volna adnia nekem, számomra halálthozónak bizonyult.

11Mert a bűn, amely alkalmat nyert, a parancs által megcsalt engem, és megölt általa.

12Így tehát a törvény szent, a parancs is szent, igaz és jó.

13Az lett hát a halálom, ami jó? Semmi esetre sem. Hanem a bűn, hogy bűnnek mutatkozzék, halálomat okozta olyasmivel, ami jó, és a bűn így még bűnösebb lett a parancs által.

14Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én azonban testi vagyok, rabszolgája a bűnnek.

15Magam sem értem, hogy mit teszek. Mert nem azt teszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök.

16De ha azt teszem, amit nem akarok, helyeslem a törvényt, hogy jó.

17Így már nem is én cselekszem azt, hanem a bennem lakó bűn.

18Tudom ugyanis, hogy a jó nem lakik bennem, azaz a testemben; mert megvan bennem az akarat a jóra, de a jót megtenni nem tudom.

19Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat.

20Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, már nem én teszem azt, hanem a bűn, amely bennem lakik.

21Így tehát én, aki a jót akarom tenni, azt a törvényt találom, hogy a rossz áll hozzám közel;

22mert belső emberi voltom szerint gyönyörűségemet találom Isten törvényében,

23de más törvényt érzek tagjaimban, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének foglyává tesz, amely tagjaimban van.

24Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálnak testétől?

25Hála legyen Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által! Így tehát én magam az értelmem által Isten törvényének szolgálok, a test által azonban a bűn törvényének.

© Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat

Choose Translation

Switch translation for Romans 7.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.