1Dávidtól. Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől kellene félnem? Az Úr oltalmazza életemet: kitől kellene remegnem?
2Ha közelednek felém a gonoszok, hogy egyék húsomat, ellenségeim, akik szorongatnak, maguk botlanak meg és elesnek.
3Ha táborok kelnek is ellenem, nem ijed meg szívem; Ha harc támad is ellenem, akkor is reménykedem.
4Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hadd lakjam az Úr házában életemnek minden napján, hadd lássam az Úr pompáját, hadd látogassam templomát.
5Mert ő elrejt hajlékában a veszedelem idején, elbújtat sátra rejtekében, kősziklára emel fel engem.
6Így fölemeli fejemet ellenségeim fölé, akik körülvesznek. Én pedig diadalkiáltással áldozatot mutatok be hajlékában, énekelek és zsoltárt zengek az Úrnak.
7Halld meg, Uram, szózatomat, amellyel hozzád kiáltok, könyörülj rajtam és hallgass meg engem!
8Rólad mondja a szívem: „Téged keres tekintetem!” A te arcodat keresem, Uram!
9Ne fordítsd el tőlem arcodat, ne fordulj el haragodban szolgádtól, te vagy a segítőm! Ne hagyj el és ne vess meg engem, üdvözítő Istenem!
10Hisz atyám és anyám is elhagyott, de az Úr fölkarolt engem.
11Mutasd meg nekem, Uram, utadat, és vezess engem a helyes ösvényre ellenségeim miatt.
12Ne adj át ellenségeim akaratának, mert hamis tanúk támadnak ellenem, akik erőszakot lihegnek.
13Hiszem, hogy meglátom az Úr javait az élők földjén.
14Remélj az Úrban, légy férfias, bátor legyen szíved, és bízzál az Úrban!