1Dávidtól. Áldott az Úr, az én segítségem, aki kezemet harcra tanítja, ujjaimat viadalra.
2Ő az én irgalmam és erősségem, oltalmam és szabadítóm, pajzsom, akiben remélek, védelmezőm és reménységem, ő veti alám népemet.
3Uram, mi az ember, hogy figyelembe veszed, s az emberfia, hogy tekintettel vagy rá?
4Olyan az ember, mint a lehelet, napjai elenyésznek mint az árnyék.
5Uram, hajlítsd le egeidet és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!
6Ragyogtass villámokat és szórd szerteszét, küldd el nyilaidat és zavard össze őket.
7Nyújtsd le a magasból kezed, ragadj ki, ments ki a nagy vizekből, az idegenek kezéből,
8akiknek szája hiúságot beszél, jobbjuk pedig a hazugság jobbja!
9Isten, új éneket énekelek neked, tízhúrú hárfán zsoltárt zengek neked.
10Aki győzelmet adsz a királyoknak, és megmented szolgádat, Dávidot a gonosz kardjától.
11Ragadj ki és ments ki az idegenek kezéből, akiknek hiúságot beszél szája, jobbjuk pedig a hazugság jobbja.
12Fiaink olyanok ifjúságukban, mint a növekvő hajtás, ifjúságtól duzzadók; leányaink mint a templom sarokkövei, díszesek, mint a műves oszlopok.
13Raktáraink tele vannak, bővelkednek minden jóban; juhaink termékenyek, megszámlálhatatlanok mezőinken,
14marháink kövérek. Kőfalainkon nincs rés, sem átjárás, utcáinkon jajgatás nem hangzik.
15Boldog az a nép, amelynek így megy dolga, boldog az a nép, amelynek az Úr az Istene!