1Ott ültünk Babilon folyóvizei mellett, és sírtunk, amikor Sionra gondoltunk.
2A fűzfákra akasztottuk ott hangszereinket,
3mert énekszót kívántak tőlünk, akik foglyul ejtettek minket: „Zengjetek dalt nekünk Sion dalaiból”, mondták, akik elhurcoltak minket.
4Hogyan énekelhetnénk az Úr énekét idegen földön?
5Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem, bénuljon meg a jobb kezem!
6Ragadjon a torkomhoz a nyelvem, ha rólad meg nem emlékezem, ha nem tartom Jeruzsálemet legfőbb örömömnek!
7Emlékezzél meg, Uram, Edom fiairól, Jeruzsálemnek arról a napjáról, amikor ők ezt mondták: „Rontsátok le! Rontsátok le, egészen az alapjáig!”
8Babilon leánya, te nyomorult, boldog, aki megfizet neked rajtunk elkövetett tetteidért!
9Boldog, aki megragadja és sziklához vágja kisdedeidet!