1Ezután Jézus újra beszélni kezdett, és ismét példabeszédekben szólt hozzájuk:
2„Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített fiának.
3Elküldte szolgáit, hogy hívják el a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak eljönni.
4Ekkor más szolgákat küldött ezekkel a szavakkal: ‘Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat levágtam, minden készen van. Jöjjetek a menyegzőre.’
5De azok nem törődtek vele. Elmentek, egyik a földjére, a másik az üzlete után,
6a többiek pedig megragadták a szolgáit, gyalázatokkal illették és megölték.
7Haragra gerjedt erre a király, s elküldte hadseregét. A gyilkosokat elpusztította, a városukat pedig felégette.
8Azután azt mondta a szolgáinak: ‘A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók.
9Menjetek hát ki a bekötő utakra, s akit csak találtok, hívjátok a menyegzőre.’
10A szolgák kimentek az utakra és összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, s a menyegzős ház megtelt vendégekkel.
11Amikor a király bement, hogy megnézze az asztalnál ülőket, észrevett ott egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve.
12Azt mondta neki: ‘Barátom, hogyan jöttél be ide menyegzős ruha nélkül?’ Az nem szólt semmit.
13Erre a király azt mondta a felszolgálóknak: ‘Kötözzétek meg kezét-lábát és dobjátok ki őt a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!’
14Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”
15Ekkor a farizeusok elmentek és kitervelték, hogy hogyan csalják őt tőrbe szóval.
16Odaküldték hozzá tanítványaikat a Heródes-pártiakkal és azt mondták neki: „Mester! Tudjuk, hogy igazmondó vagy és az Isten útját az igazság szerint tanítod, nem törődsz senkivel, mert nem nézed az emberek személyét.
17Mondd meg tehát nekünk, mit gondolsz: Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?”
18Jézus azonban felismerte gonoszságukat és így szólt: „Miért kísértetek engem, ti képmutatók!
19Mutassátok meg nekem az adópénzt!” Azok odahoztak neki egy dénárt.
20Ekkor megkérdezte tőlük: „Kié ez a kép és a felirat?”
21Azt felelték neki: „A császáré.” Erre azt mondta nekik: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.”
22Azok ezt hallva elcsodálkoztak, otthagyták őt és elmentek.
23Azon a napon odamentek hozzá a szaddúceusok, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték őt:
24„Mester! Mózes azt mondta: ‘Ha valaki meghal gyermekek nélkül, akkor a testvére vegye magához a feleségét, és támasszon utódot testvérének’. (MTörv 25,5k; Ter 38,8)
25Nos, volt nálunk hét testvér. Az első megnősült, de meghalt, és nem lévén utóda, ráhagyta a feleségét a testvérére.
26Hasonlóan a második és a harmadik is, sőt, mind a hét.
27Mindnyájuk után pedig meghalt az asszony is.
28A feltámadáskor melyiknek lesz a felesége a hét közül? Hiszen mindegyiké volt.”
29Jézus így válaszolt nekik: „Tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát.
30A feltámadottak ugyanis nem nősülnek, és férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben.
31Nem olvastátok a halottak feltámadásáról, amit Isten mondott nektek:
32‘Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákob Istene?’ Ő nem a halottak Istene, hanem az élőké.” (Kiv 3,6)
33Mikor a tömeg ezt meghallotta, csodálkozott a tanításán.
34Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szaddúceusokat elnémította, összegyűltek egy csoportba,
35és az egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle:
36„Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?”
37Ő azt felelte neki: „‘Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből’. (MTörv 6,5)
38Ez a legnagyobb, az első parancs.
39A második hasonló ehhez: ‘Szeresd felebarátodat, mint önmagadat’. (Lev 19,18)
40Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.”
41Mivel a farizeusok együtt voltak, Jézus megkérdezte őket:
42„Mit gondoltok a Krisztusról? Kinek a fia ő?” Azt felelték neki: „Dávidé.”
43Erre megkérdezte tőlük: „Akkor Dávid miért hívja őt a Lélek által Úrnak, amikor így szól:
44‘Így szól az Úr az én Uramhoz: Jobbom felől foglalj helyet, míg lábaid alá vetem ellenségeidet’. (Zsolt 110,1)
45Ha tehát Dávid Úrnak hívja őt, hogyan lehet az ő fia?”
46Senki sem tudott válaszolni neki egy szót sem, és attól a naptól fogva senki nem merte őt többé kérdezni.