1Miután ezeket a beszédeket a nép hallatára mind befejezte, bement Kafarnaumba.
2Egy százados egyik szolgája pedig, aki annak nagyon kedves volt, halálos betegen feküdt.
3Mivel hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg a szolgáját.
4Azok pedig, amikor odaértek Jézushoz, nagyon könyörögtek: „Méltó arra, hogy megtedd ezt neki,
5mert szereti nemzetünket, és a zsinagógát is ő építtette nekünk.”
6Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze volt a háztól, a százados elküldte hozzá barátait, ezekkel a szavakkal: „Uram! Ne fáradj, mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj.
7Éppen ezért nem is tartottam magamat méltónak, hogy hozzád menjek; hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám.
8Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, s katonák vannak alattam; és ha azt mondom az egyiknek: ‘Menj’, elmegy; vagy a másiknak: ‘Gyere’, odajön; és a szolgámnak: ‘Tedd ezt’, megteszi.”
9Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott. Megfordult, és így szólt az őt követő sokasághoz: „Mondom nektek: még Izraelben sem találtam ekkora hitet!”
10A küldöttek pedig, amikor hazatértek, egészségben találták a szolgát.
11Történt pedig, hogy ezután egy Naim nevű városba ment, és vele mentek tanítványai és nagy népsokaság.
12Mikor a város kapujához közeledett, íme, egy halottat vittek ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a város sok lakosa kísérte.
13Amikor meglátta őt az Úr, megesett rajta a szíve, és ezt mondta neki: „Ne sírj!”
14Majd odament, és megérintette a hordágyat. Erre azok, akik vitték, megálltak. Ezt mondta: „Ifjú! Mondom neked: kelj föl!”
15A halott pedig felült és beszélni kezdett. Ekkor átadta őt anyjának. (1 Kir 17,23)
16Mindnyájukat elfogta a félelem, és így dicsőítették Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk!” És: „Isten meglátogatta az ő népét!”.
17Az eset híre elterjedt egész Júdeában, és mindenütt a környéken.
18Mindezeket hírül vitték Jánosnak a tanítványai.
19János erre magához hívott tanítványai közül kettőt, és elküldte őket Jézushoz, hogy kérdezzék meg: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?”
20Amikor ezek a férfiak odaérkeztek hozzá, így szóltak: „Keresztelő János küldött minket hozzád, hogy kérdezzünk meg: ‘Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?’”
21Éppen abban az órában sok embert megszabadított betegségétől, szenvedésétől és a gonosz lelkektől, és sok vaknak visszaadta a szeme világát.
22Ezt felelte nekik: „Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: a vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek hirdetik az evangéliumot. (Iz 26,19; 29,18; 35,5-6; 61,1)
23Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.”
24Miután János követei elmentek, elkezdett Jánosról beszélni a tömegnek: „Miért mentetek ki a pusztába, mit akartatok látni? Széltől lengetett nádat?
25Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Finom ruhákba öltözött embert? Íme, akik drága ruhában és kényelemben élnek, a királyi palotákban vannak.
26Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Prófétát? Igen, mondom nektek: prófétánál is nagyobbat.
27Ő az, akiről írva van: ‘Íme, elküldöm angyalomat színed előtt, aki elkészíti előtted utadat’. (Kiv 23,20; Mal 3,1)
28Mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki a legkisebb Isten országában, az is nagyobb nála.
29Az egész sokaság, amely őt hallotta, s a vámosok is, igaznak vallották Istent azzal, hogy megkeresztelkedtek János keresztségével.
30De a farizeusok és a törvénytudók meghiúsították Isten szándékát önmagukban, és nem vették fel az ő keresztségét.
31Ugyan kihez is hasonlítsam ezt a nemzedéket? Kihez hasonlók ők?
32Hasonlók a piacon üldögélő gyermekekhez, akik így kiáltoznak egymásnak: ‘Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem sírtatok!’
33Mert eljött Keresztelő János, kenyeret nem eszik és bort nem iszik, és azt mondjátok: ‘Ördöge van!’
34Eljött az Emberfia, eszik és iszik, és azt mondjátok: ‘Íme, a falánk és borissza ember, a vámosok és bűnösök barátja!’
35De a bölcsességet igazolja annak minden fia.”
36Egy farizeus meghívta, hogy egyen nála. Bement a farizeus házába és asztalhoz telepedett.
37És íme, egy bűnös asszony a városból, amint megtudta, hogy a farizeus házában étkezik, kenetet hozott egy alabástrom edényben.
38Megállt hátul a lábainál, sírva fakadt, elkezdte könnyeivel öntözni a lábait, és megtörölte hajával, csókolgatta a lábait, és megkente a kenettel.
39Amikor a farizeus, aki meghívta, látta ezt, így szólt magában: „Ha ez próféta volna, bizonyára tudná, kicsoda és miféle asszony ez, aki őt érinti, vagyis hogy bűnös.”
40Jézus ezt válaszolta neki: „Simon! Mondanék neked valamit.” Az így szólt: „Mester, szólj!”
41„Két adósa volt egy hitelezőnek. Az egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel.
42Nem lévén nekik miből megfizetni, elengedte mind a kettőnek. Melyik fogja őt közülük jobban szeretni?”
43Simon ezt felelte: „Úgy vélem, az, akinek többet engedett el.” Ő pedig ezt mondta neki: „Helyesen ítéltél.”
44Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: „Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet lábaimra; ez meg könnyeivel öntözte lábaimat, és a hajával törölte meg.
45Csókot nem adtál nekem; ez meg, amióta bejött, nem szűnt meg csókolgatni lábaimat.
46Olajjal nem kented meg fejemet; ez meg kenettel kente meg a lábaimat.
47Azért mondom neked: Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, kevéssé szeret.”
48Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid.”
49Erre az asztaltársak ezt kezdték mondogatni magukban: „Kicsoda ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?”
50Ő pedig így szólt az asszonyhoz: „A hited megmentett téged; menj békével.”