1Történt pedig, hogy egy napon, amikor a népet tanította a templomban és az evangéliumot hirdette, odamentek a főpapok és az írástudók a vénekkel együtt,
2és így szóltak hozzá: „Mondd meg nekünk, milyen hatalommal teszed ezeket, vagy ki adta neked ezt a hatalmat?”
3Ő így válaszolt nekik: „Én is kérdezek tőletek valamit: Mondjátok meg nekem,
4János keresztsége a mennyből való volt-e vagy az emberektől?”
5Azok így tanakodtak egymás között: „Ha azt mondjuk: ‘A mennyből volt’, azt fogja felelni: ‘Miért nem hittetek hát neki?’
6Ha pedig azt mondjuk: ‘Az emberektől’, akkor az egész nép megkövez bennünket, mert meg van győződve, hogy János próféta.”
7Ezért azt válaszolták, hogy nem tudják, honnét való.
8Erre Jézus azt mondta nekik: „Akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalommal teszem ezeket.”
9A népnek pedig ezt a példabeszédet kezdte mondani: „Egy ember szőlőt ültetett. Kiadta bérbe a szőlőműveseknek, azután elutazott hosszabb időre.
10Amikor eljött az ideje, elküldött egy szolgát a szőlőművesekhez, hogy a szőlő terméséből adják oda neki a ráeső részt. De a szőlőmunkások megverték, és üres kézzel elkergették.
11Ekkor egy másik szolgát küldött; azok azonban azt is megverték, gyalázattal illették, és üres kézzel elkergették.
12Erre egy harmadikat is küldött; de azok azt is megsebesítették és kidobták.
13Akkor a szőlő ura így szólt: ‘Mit tegyek? Elküldöm az én kedves fiamat; őt talán megbecsülik.’
14A szőlőművesek azonban, amikor meglátták őt, így tanakodtak maguk között: ‘Ez az örökös; öljük meg, és miénk lesz az örökség!’
15Aztán kidobták őt a szőlőből és megölték. Mit tesz velük ezután a szőlő ura?
16Odamegy és elpusztítja azokat a szőlőműveseket, a szőlőt pedig másoknak adja.” Amikor meghallották ezt, így szóltak: „Távol legyen tőlünk!”
17Ő azonban végignézett rajtuk és megkérdezte: „Mit jelent hát az, ami írva van: ‘A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett’? (Zsolt 118,22)
18Mindaz, aki erre a kőre ráesik, összezúzódik, akire pedig ez ráesik, szétmorzsolja azt.”
19Abban az órában a főpapok és az írástudók kezet akartak emelni rá, de féltek a néptől; megértették ugyanis, hogy róluk mondta ezt a példabeszédet.
20Hogy szemmel tartsák őt, megfigyelőket küldtek, akik magukat igazaknak tettették, hogy megfoghassák őt beszéde alapján, és a hatóság és a helytartó hatalmába adhassák.
21Ezek megkérdezték tőle: „Mester! Tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, s hogy nem vagy személyválogató, hanem igazságban tanítod az Isten útját.
22Szabad-e adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?”
23Ő észrevette álnokságukat, és azt mondta nekik:
24„Mutassatok nekem egy dénárt. Kinek a képe és felirata van rajta?” Azt felelték neki: „A császáré.”
25Erre azt mondta nekik: „Adjátok hát meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.”
26Így nem tudtak belekötni szavaiba, melyeket a nép előtt mondott; inkább elcsodálkoztak feleletén, és elhallgattak.
27Odamentek hozzá néhányan a szaddúceusok közül, akik tagadják a feltámadást, és megkérdezték őt:
28„Mester, Mózes előírta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, akinek felesége volt, de gyermeke nem, akkor a testvér vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének. (MTörv 25,5-6; Ter 38,8)
29Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt gyermek nélkül.
30Előbb a második,
31majd a harmadik vette feleségül őt, és hasonlóképpen mind a heten, gyermeket nem hagyva, mind meghaltak.
32Végül meghalt az asszony is.
33A feltámadáskor ezek közül kinek lesz a felesége az asszony? Hiszen mind a hétnek felesége volt.”
34Jézus ezt felelte nekik: „E világ fiai házasodnak és férjhez mennek.
35Azok pedig, akik méltók lesznek elnyerni a másik világot és a halálból való föltámadást, nem házasodnak, és férjhez sem mennek,
36hiszen többé már meg sem halhatnak. Hasonlók lesznek ugyanis az angyalokhoz, és Isten fiai lesznek, mert a feltámadás fiai.
37Hogy pedig a halottak feltámadnak, azt Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat ‘Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének’ mondta. (Kiv 3,6)
38Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.”
39Ekkor néhány írástudó azt mondta neki: „Mester! Helyesen feleltél.”
40És többé nem mertek kérdezni tőle semmit.
41Ekkor ő kérdezte meg tőlük: „Hogyan mondhatják Krisztust Dávid fiának,
42amikor maga Dávid mondja a zsoltárok könyvében: ‘Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj az én jobbomra,
43míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem!’ (Zsolt 110,1)
44Dávid tehát Urának hívja őt. Hogyan lehet akkor az ő fia?”
45Ezután az egész nép hallatára ezt mondta tanítványainak:
46„Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek pompás öltözékben járni, és kedvelik azt, ha köszöntik őket a tereken, meg az első üléseket a zsinagógákban, és a főhelyeket a lakomákon.
47Felélik az özvegyek házát, miközben színleg nagyokat imádkoznak. Ezekre súlyosabb ítélet vár.”