Job 41
1 Íme, az ilyennek reménye semmivé válik, már puszta látásától is földre vágódik!
2 Nincs olyan merész, aki ingerelni merné, és ki állhat meg az én színem előtt?
3 Ki adott nekem előbb, hogy vissza kellene neki adnom? Ami az ég alatt van, az mind az enyém!
4 Nem hallgatom el, hogy milyenek tagjai, beszélek erejéről, alkata szépségéről!
5 Ki tudja levenni ruhája burkolatát? Ki hatol be szája belsejébe?
6 Ki nyitja meg szája kapuit? Fogai környékén rémület lakik!
7 Teste, mint az öntött pajzs, egymáshoz simuló pikkelyekből van egyberakva;
8 az egyik a másikhoz lapul, még levegő sem férkőzik közéjük;
9 az egyik a másikhoz tapad, egymást tartják s el nem válnak.
10 Tüsszentése tüzes láng, és szeme olyan, mint a hajnal pillái.
11 Lángok jönnek torkából, megannyi kigyúlt, égő fáklya;
12 gőz tör elő orra lyukaiból, mint tűzön álló forró fazékból;
13 lehelete meggyújtja a szenet, láng lövell torkából.
14 Erő honol nyakában, és rémület jár előtte.
15 Tagjaira húsa pompásan tapad, hullna rá bár villám, helyéből ki sem mozdul.
16 A szíve kőkemény, kemény, mint az alsó őrlőkő.
17 Amikor felemelkedik, még hősök is megijednek, megzavarodnak félelmükben.
18 Ha kard éri, nem fog rajta, s a dárda visszapattan páncéljáról;
19 olyannak veszi a vasat, mint a szalmát, s az ércet, mint a korhadó fát,
20 nem szalasztja meg őt a nyilas, polyvává lesznek rajta a parittya kövei,
21 szalmaszálnak veszi a buzogányt, neveti a dárda süvítését.
22 Alul éles cserepek vannak rajta, cséplőszán nyomait hagyja az iszapban.
23 Felforralja a mély tengert, mint az üstöt, olyanná teszi, mintha kenőcs forrna benne.
24 Világít nyomában az ösvény, őszülő hajnak néznéd az örvényt.
25 Nincs hozzá fogható hatalom a földön, úgy van alkotva, hogy semmitől se féljen.
26 Szembenéz minden nagysággal: ő a király minden kevély állat fölött.”