1Ama három férfi pedig felhagyott azzal, hogy Jóbnak válaszoljon, mivel igaznak tartotta magát.
2Ekkor haragra gyúlt és fölbosszankodott a búzi Eliú, Barákel fia, Rám nemzetségéből; azért gerjedt haragra Jób ellen, mert magát Istennel szemben igaznak hirdette.
3De a barátai ellen is haragra lobbant, mivel nem találtak okos feleletet és Jóbot csak kárhoztatták.
4Eliú azonban várakozott, ameddig Jóbbal beszéltek, mivel azok, akik a szót vitték, öregebbek voltak.
5De amikor látta, hogy a három férfi már kifogyott a válaszból, nagy haragra lobbant.
6Megszólalt tehát a búzi Eliú, Barákel fia, és ezt mondta: „Ifjabb vagyok korra, ti pedig öregebbek, ezért lehajtottam fejemet, és nem mertem közölni veletek nézetemet.
7Gondoltam: Hadd szóljon az öregkor, és hirdesse a bölcsességet az évek sokasága.
8De úgy látom, az emberben a szellem s a Mindenható lehelete az, ami okossá tesz.
9Nem azok a bölcsek, akiknek hosszú az életük, és nem a vének tudják, mi az igazság.
10Azért mondom: Hallgassatok rám, hadd mutassam meg én is bölcsességemet!
11Megvártam tehát szavaitokat, és lestem bölcsességteket; mialatt a beszédeket megvitattátok,
12odafigyeltem, mert azt hittem, hogy mondotok valamit, de úgy látom, nem akadt, aki Jóbot megcáfolja, aki megfelelne közületek szavaira.
13Ne mondjátok: ‘Mi megtaláltuk a bölcsességet: Isten terítette le őt, nem ember!’
14Semmit sem szólt ő ellenem, én sem válaszolok neki a ti szavaitokkal.
15Visszariadtak, nem felelnek többé, kifogytak a szavakból.
16Mivel tehát vártam és nem szóltak, megálltak és nem feleltek többé,
17én is elmondom részemet, én is feltárom tudományomat!
18Mert tele vagyok beszéddel, és unszol a szellem testemben;
19A bensőm, íme! Olyan, mint a must, amely nem jut levegőhöz, s az új tömlőt is szétveti.
20Beszélek, hogy levegőhöz jussak, kinyitom ajkamat, hogy válaszoljak.
21Nem fogom pártját senkinek sem, s egy embernek sem akarok én hízelegni,
22mert nem értek a hízelgéshez, hisz egyhamar elszólítana engem a Teremtőm!