Job 32KNB

1Ama három férfi pedig felhagyott azzal, hogy Jóbnak válaszoljon, mivel igaznak tartotta magát.

2Ekkor haragra gyúlt és fölbosszankodott a búzi Eliú, Barákel fia, Rám nemzetségéből; azért gerjedt haragra Jób ellen, mert magát Istennel szemben igaznak hirdette.

3De a barátai ellen is haragra lobbant, mivel nem találtak okos feleletet és Jóbot csak kárhoztatták.

4Eliú azonban várakozott, ameddig Jóbbal beszéltek, mivel azok, akik a szót vitték, öregebbek voltak.

5De amikor látta, hogy a három férfi már kifogyott a válaszból, nagy haragra lobbant.

6Megszólalt tehát a búzi Eliú, Barákel fia, és ezt mondta: „Ifjabb vagyok korra, ti pedig öregebbek, ezért lehajtottam fejemet, és nem mertem közölni veletek nézetemet.

7Gondoltam: Hadd szóljon az öregkor, és hirdesse a bölcsességet az évek sokasága.

8De úgy látom, az emberben a szellem s a Mindenható lehelete az, ami okossá tesz.

9Nem azok a bölcsek, akiknek hosszú az életük, és nem a vének tudják, mi az igazság.

10Azért mondom: Hallgassatok rám, hadd mutassam meg én is bölcsességemet!

11Megvártam tehát szavaitokat, és lestem bölcsességteket; mialatt a beszédeket megvitattátok,

12odafigyeltem, mert azt hittem, hogy mondotok valamit, de úgy látom, nem akadt, aki Jóbot megcáfolja, aki megfelelne közületek szavaira.

13Ne mondjátok: ‘Mi megtaláltuk a bölcsességet: Isten terítette le őt, nem ember!’

14Semmit sem szólt ő ellenem, én sem válaszolok neki a ti szavaitokkal.

15Visszariadtak, nem felelnek többé, kifogytak a szavakból.

16Mivel tehát vártam és nem szóltak, megálltak és nem feleltek többé,

17én is elmondom részemet, én is feltárom tudományomat!

18Mert tele vagyok beszéddel, és unszol a szellem testemben;

19A bensőm, íme! Olyan, mint a must, amely nem jut levegőhöz, s az új tömlőt is szétveti.

20Beszélek, hogy levegőhöz jussak, kinyitom ajkamat, hogy válaszoljak.

21Nem fogom pártját senkinek sem, s egy embernek sem akarok én hízelegni,

22mert nem értek a hízelgéshez, hisz egyhamar elszólítana engem a Teremtőm!

© Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat

Choose Translation

Switch translation for Job 32.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.