Job 32
1 Ama három férfi pedig felhagyott azzal, hogy Jóbnak válaszoljon, mivel igaznak tartotta magát.
2 Ekkor haragra gyúlt és fölbosszankodott a búzi Eliú, Barákel fia, Rám nemzetségéből; azért gerjedt haragra Jób ellen, mert magát Istennel szemben igaznak hirdette.
3 De a barátai ellen is haragra lobbant, mivel nem találtak okos feleletet és Jóbot csak kárhoztatták.
4 Eliú azonban várakozott, ameddig Jóbbal beszéltek, mivel azok, akik a szót vitték, öregebbek voltak.
5 De amikor látta, hogy a három férfi már kifogyott a válaszból, nagy haragra lobbant.
6 Megszólalt tehát a búzi Eliú, Barákel fia, és ezt mondta: „Ifjabb vagyok korra, ti pedig öregebbek, ezért lehajtottam fejemet, és nem mertem közölni veletek nézetemet.
7 Gondoltam: Hadd szóljon az öregkor, és hirdesse a bölcsességet az évek sokasága.
8 De úgy látom, az emberben a szellem s a Mindenható lehelete az, ami okossá tesz.
9 Nem azok a bölcsek, akiknek hosszú az életük, és nem a vének tudják, mi az igazság.
10 Azért mondom: Hallgassatok rám, hadd mutassam meg én is bölcsességemet!
11 Megvártam tehát szavaitokat, és lestem bölcsességteket; mialatt a beszédeket megvitattátok,
12 odafigyeltem, mert azt hittem, hogy mondotok valamit, de úgy látom, nem akadt, aki Jóbot megcáfolja, aki megfelelne közületek szavaira.
13 Ne mondjátok: ‘Mi megtaláltuk a bölcsességet: Isten terítette le őt, nem ember!’
14 Semmit sem szólt ő ellenem, én sem válaszolok neki a ti szavaitokkal.
15 Visszariadtak, nem felelnek többé, kifogytak a szavakból.
16 Mivel tehát vártam és nem szóltak, megálltak és nem feleltek többé,
17 én is elmondom részemet, én is feltárom tudományomat!
18 Mert tele vagyok beszéddel, és unszol a szellem testemben;
19 A bensőm, íme! Olyan, mint a must, amely nem jut levegőhöz, s az új tömlőt is szétveti.
20 Beszélek, hogy levegőhöz jussak, kinyitom ajkamat, hogy válaszoljak.
21 Nem fogom pártját senkinek sem, s egy embernek sem akarok én hízelegni,
22 mert nem értek a hízelgéshez, hisz egyhamar elszólítana engem a Teremtőm!