1És felelt Jób, és ezt mondta:
2„Most is keserves a panaszom, s az engem sújtó kéz súlyosabb, mint ahogy panaszolom.
3Bár tudnám, hogyan találjam meg őt és jussak trónja elé!
4Feltárnám az ügyet előtte, és szám telve lenne ellenvetéssel;
5ügyelnék a szavakra, amelyekkel válaszol nekem, és megtudnám, mit mond ő nekem!
6Ne szálljon velem perbe hatalmas erővel, és ne nyomjon el nagysága súlyával!
7Akkor igazságot tenne velem szemben, és perem győzelemmel végződnék.
8Ha keletnek megyek, nincs ott, ha nyugatnak tartok, nem veszem őt észre,
9ha balra keresem, nem érem el, ha jobbra fordulok, nem látom!
10Ismeri ő az utamat; próbára tett engem, mint az aranyat, amely átmegy a tűzön.
11Lábam követte nyomdokait, megőriztem útját és nem tértem le róla,
12nem távoztam ajkának parancsaitól és szája igéit keblembe rejtettem.
13De ő az egyedülvaló, és senki sem térítheti el szándékától, amit lelke kíván, azt véghez is viszi,
14mert beteljesíti rajtam akaratát, és készen tart még több ehhez hasonlót.
15Ezért rettegek színétől, ha rá gondolok, elfog a félelem.
16Ernyedtté tette Isten a szívemet, s a Mindenható megrémített engem,
17mert nem a fenyegető sötétség miatt megyek én tönkre, és arcomat nem borította homály.