Job 15
1 És felelt a temáni Elifáz, és ezt mondta:
2 „Úgy felel-e a bölcs, mintha szélnek beszélne, és megtöltheti-e bensőjét hevességgel?
3 Olyannal feleselsz, aki nem hasonló hozzád, és olyasmit beszélsz, amiből nincsen hasznod.
4 Amennyire rajtad áll, lerontod a félelmet, és megszünteted az áhítatot Isten előtt.
5 Mivel gonoszságod tanítja a szádat, s az istenkáromlók nyelvét követed,
6 azért önnön szád kárhoztat téged és nem én, saját ajkaid érvelnek ellened!
7 Vajon te születtél-e első embernek s a halmok előtt jöttél-e létre?
8 Be vagy-e avatva Isten terveibe, és bölcsessége nálad alábbvaló-e?
9 Mit tudsz, hogy ne tudnánk mi is? Mit értesz, hogy ne értenénk mi is?
10 Közöttünk van ősz is, meg élemedett, atyádnál is jóval idősebb!
11 Kevés neked az Isten vigasztalása? Gonosz szavaid ezt is meghiúsítják.
12 Miért ragad el indulatod, és miért villog szemed, mintha nagyokat gondolnál?
13 Miért fuvalkodik fel lelked Isten ellen, hogy ilyen szavakat engedsz ki szádból?
14 Mi is az ember, hogy hiba nélkül legyen, s az asszony szülötte, hogy igaznak látsszék?
15 Íme, szentjei között sincsen változhatatlan, még az egek sem tiszták az ő szemében.
16 Annál kevésbé az undok, a romlott ember, ki issza az igaztalanságot, mint a vizet.
17 Elbeszélem neked, hallgass rám! Megjelentem neked, amit láttam,
18 amit bölcsek hirdetnek, és atyáik előttük el nem titkoltak,
19 — a föld akkor még csak az övék volt, és idegen nem fordult meg náluk —
20 a gonosz egész életében gyötrődik, és a zsarnok éveinek száma bizonytalan.
21 Félelmes hang cseng mindig fülében, és békesség idején is folyton ármányt gyanít.
22 Nem mer a sötétből a világosságra jönni, mindenhol kardot sejt.
23 Amikor elmegy kenyeret keresni, tudja, hogy a sötétség napja kezénél van.
24 Aggasztja a szükség, bekeríti a szorongás, úgy, mint a királyt, aki csatára készül,
25 mert kinyújtja kezét Isten ellen és dacol a Mindenhatóval;
26 rohamra megy ellene merev nyakkal, domború pajzsok tömött sorával.
27 Kövérség födi arcát, és háj lóg le ágyékáról;
28 és letelepedett elpusztult városokban, elhagyott házakban, amelyeket rombadőlésre ítéltek.
29 Nem marad gazdag, és vagyona nem állandó, nem ver gyökeret a földben.
30 Nem menekszik meg a sötétségből; hajtásait láng perzseli, s elenyészik szája leheletétől.
31 Ne higgye hiába, tévedéstől megejtve, hogy valami áron meg lehet őt váltani;
32 mielőtt napjai betelnének, tönkremegy, és keze elszárad.
33 Olyan, mint a szőlőtő, amely lehullatja éretlen bogyóit, mint az olajfa, amely elhányja virágát;
34 mert a gonoszok gyülekezete terméketlen, és tűz emészti a vesztegetést készséggel elfogadók sátrait,
35 azt, aki bajt fogan, bűnt szül, és cselt érlel méhében.”