Jeremiah 21KNB

1Az ige, amely elhangzott Jeremiáshoz az Úrtól, amikor Cidkija király hozzá küldte Fássúrt, Malkija fiát és Szofonja papot, Maaszja fiát, e szavakkal:

2„Kérdezd meg az Urat érdekünkben, mert Nebukadnezár, Babilon királya harcol ellenünk! Hátha az Úr csodát tesz velünk, mint annyiszor, hogy elvonuljon tőlünk!”

3Erre Jeremiás azt mondta nekik: „Így szóljatok Cidkijához:

4Így szól az Úr, Izrael Istene: Íme, én visszafordítom a harci fegyvereket a kezetekben, amelyekkel Babilon királya és a káldeaiak ellen harcoltok, akik ostromolnak titeket a falon kívül, és összegyűjtöm őket ennek a városnak közepére.

5Én magam fogok harcolni ellenetek kinyújtott kézzel és erős karral, haraggal, hévvel és nagy bosszúsággal.

6Megverem ennek a városnak lakóit, az embereket és az állatokat: nagy dögvészben halnak meg.

7Azután pedig — mondja az Úr, — átadom Cidkiját, Júda királyát és az ő szolgáit, a népet és azokat, akik megmaradtak ebben a városban a dögvész, a kard és az éhínség után, Nebukadnezárnak, Babilon királyának kezébe és ellenségeiknek kezébe, azok kezébe, akik életükre törnek; az kardélre hányja őket, nem könyörül rajtuk, nem szánakozik és nem irgalmaz.

8Ennek a népnek pedig mondd meg: Így szól az Úr: Íme, én elétek adom az élet útját és a halál útját.

9Aki ebben a városban marad, az meg fog halni a kard, az éhínség és a dögvész által; aki azonban kimegy, és átpártol a titeket ostromló káldeaiakhoz, az élni fog, és zsákmányul kapja az életét.

10Mert ez ellen a város ellen fordítom arcomat, a vesztére és nem a javára — mondja az Úr. — Babilon királyának kezébe kerül, és az felégeti tűzzel.

11Júda királyi házának pedig ezt mondd: Halljátok az Úr igéjét,

12Dávid háza! Így szól az Úr: Ítélkezzetek reggelenként törvényesen, és mentsétek meg a kiraboltat az elnyomó kezéből, nehogy kitörjön haragom, mint a tűz, és égjen, mert nincs, aki eloltsa, tetteitek gonoszsága miatt!

13Íme, én ellened vagyok, völgy lakója, síkság kősziklája — mondja az Úr —, akik így szóltok: ‘Ki száll le ellenünk, és ki jön be hajlékainkba?’

14Meglátogatlak titeket tetteitek gyümölcse szerint — mondja az Úr. — Tüzet gyújtok erdejében, mely megemészt mindent körülötte.”

© Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat

Choose Translation

Switch translation for Jeremiah 21.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.