1Ahogy meggyújtja a tűz a rőzsét, és a vizet felforralja a tűz, ismertesd meg nevedet ellenségeiddel, hogy színed előtt megremegjenek a nemzetek,
2amikor félelmetes dolgokat cselekszel, melyeket nem vártunk! Ha leszállnál, színed előtt a hegyek megrendülnének!
3Ősidők óta senki sem hallotta, fülével fel nem fogta, szem nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki a benne bízókért cselekszik.
4Elébe sietsz az örvendezőnek, s annak, aki igazságot cselekszik, és azoknak, akik útjaidon megemlékeznek rólad. Íme, te megharagudtál, mert vétkeket követtünk el, ezek közt vagyunk régóta; bárcsak megszabadulnánk!
5Olyanok lettünk mindnyájan, mint a tisztátalan, és mint a szennyes ruha, olyan minden igazságunk. Elhervadtunk mindnyájan, mint a falevél, és bűneink, mint a szél, elsodornak minket.
6Nincs, aki szólítaná nevedet, aki felkelne, hogy beléd kapaszkodjék; mert elrejtetted előlünk arcodat, és bűneink hatalmába adtál minket.
7De mégis, Uram, atyánk vagy te! Mi vagyunk az agyag, és te a formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian.
8Ne haragudj, Uram, oly nagyon, és ne emlékezz örökké bűneinkre! Íme, nézd, a te néped vagyunk mindnyájan!
9Szent városaid pusztasággá lettek, a Sion pusztasággá lett, Jeruzsálem elhagyatottá.
10A ház, mely szentélyünk és ékességünk volt, ahol atyáink dicsértek téged, tűz martaléka lett, és romba dőlt minden, ami drága volt nekünk.
11Vajon ezek ellenére visszafogod magad, Uram? Hallgatsz, és még jobban megalázol minket?