1Jaj neked, pusztító, aki még nem pusztultál el, rabló, akit még nem raboltak ki! Ha befejezed a pusztítást, el fogsz pusztulni, ha bevégzed a rablást, ki fognak rabolni!
2Uram, kegyelmezz nekünk, benned reménykedünk! Légy karunk ereje reggelenként, és szabadításunk bajaink idején!
3Dörgő hangodtól elfutnak a népek, ha te felemelkedsz, szétszóródnak a nemzetek.
4Összeszedik a zsákmányt, ahogy begyűjtik a sáskát, ahogy ugrik a szöcske, úgy ugranak rá.
5Fenséges az Úr, mert a magasságban lakik, betölti Siont joggal és igazsággal.
6Biztonság lesz a te idődben, bőséges jólét, bölcsesség és tudás; az Úr félelme lesz a kincse.
7Íme, hírnökök kiáltoznak kint, a béke követei keservesen sírnak.
8Elhagyatottak az utak, nincsen, aki az ösvényen járna; megszegték a szövetséget, megvetették a tanúkat, nem becsülték az embereket.
9Gyászol és bágyadozik az ország, megszégyenül a Libanon, és hervadozik; a Sáron olyan lett, mint a sivatag, és lombját vesztette a Básán és a Kármel.
10„Most fölkelek — mondja az Úr —, most felállok, most felemelkedem!
11Száraz füvet fogantok, pelyvát szültök; leheletem, mint a tűz, megemészt titeket.
12A népek égetett mésszé lesznek, mint levágott tövisek, tűzben égnek el.
13Halljátok meg, távollevők, mit tettem, és ismerjétek meg, közellevők, hatalmamat!”
14Megrettentek Sionban a vétkesek, remegés fogta el az istenteleneket. Ki lakhat közülünk együtt az emésztő tűzzel? Ki élhet közülünk az örök izzással?
15Aki igazságban jár, és igazat beszél, aki megveti a zsarolással szerzett nyereséget, és legyint a kezével, mert nem kell neki az ajándék, aki bedugja fülét, hogy ne halljon vérontásról, és bezárja szemét, hogy ne lásson rosszat:
16az magasságban fog lakni, sziklaerőd lesz a fellegvára; kenyerét megkapja, vize nem fogy el.
17Szemed a királyt szépségében nézi majd, és messzire terjedő földet lát.
18Szíved emlékezik még a rémületre: „Hol van az összeíró? Hol van, aki méricskélt? Hol van, aki összeírta a tornyokat?”
19Az arcátlan népet nem látod már, a homályos, érthetetlen beszédű népet, melynek nyelve dadogó, értelmetlen.
20Nézd a Siont, ünnepeink városát! Szemed látja Jeruzsálemet, a nyugodt lakóhelyet, a sátrat, melyet nem bontanak le, cövekeit nem húzzák ki soha, és egyetlen kötele sem szakad el!
21Az Úr fenséges lesz ott előttünk, azon a helyen, ahol folyók hömpölyögnek, mindenfelé széles folyamok; nem jár rajtuk evezős hajó, és hatalmas gálya nem szeli át őket.
22Mert az Úr a mi bíránk, az Úr a törvényhozónk, az Úr a mi királyunk: ő szabadít meg minket.
23Meglazultak köteleid, nem tartják árbocuk keresztrúdját, nem feszítik ki a vitorlát. Akkor majd osztoznak a vakok a sok prédán, és a sánták zsákmányt zsákmányolnak.
24Nem mondja egy lakó sem: „Beteg vagyok.” A nép, mely ott lakik, elnyeri bűne bocsánatát.