Isaiah 24KNB

1Íme, az Úr elpusztítja a földet, és feldúlja azt; felforgatja felszínét, és szétszórja lakóit.

2Mint a nép, olyan lesz a pap, mint a szolga, olyan az ura, mint a szolgáló, olyan az úrnője, mint a vásárló, olyan az eladó, mint a kölcsönadó, olyan a kölcsönvevő, mint a hitelező, olyan az adósa.

3Teljesen elpusztul a föld, és egészen kifosztott lesz. Bizony, az Úr mondta ezt az igét.

4Gyászba borul, lepusztul a föld, elfonnyad, elhervad a földkerekség, elfonnyad a magasság a földdel együtt.

5A föld gyalázatossá lett lakói alatt, mert áthágták a törvényeket, megszegték a rendelkezéseket, felbontották az örök szövetséget.

6Ezért átok emészti meg a földet, és megbűnhődnek lakói; ezért elfogynak a föld lakói, és csak kevés ember marad meg.

7Gyászol a must, elfonnyad a szőlőtő, sóhajtoznak mind, akiknek a szíve vidám volt.

8Megszűnik a víg dobszó, abbamarad az örvendezők zaja, elhallgat a víg citeraszó.

9Nem isznak többé dalolva bort, keserű lesz az ital azoknak, akik isszák.

10Romba dől a kihalt város, zárva lesz minden ház, nem lehet bemenni.

11Bor után kiáltoznak az utcákon, kihal minden öröm, elköltözik a vidámság a földről.

12Pusztaság marad a városban, és romokban hever a kapu.

13Mert úgy lesz a földön, a népek között, mint amikor leverik a bogyót az olajfáról, mint amikor böngésznek, ha befejeződött a szüret.

14Ők pedig felemelik hangjukat, ujjonganak az Úr fenségének, kiáltoznak a tenger felől.

15Ezért dicsőítsétek az Urat keleten, a tenger szigetein az Úrnak, Izrael Istenének nevét!

16A föld széléről dicsérő ének hangzik: „Dicsőség az igaznak!” De én így szólok: „Végem van, végem van! Jaj nekem!” Csalók csalnak, csalók csalásával csalnak!

17Rettenet, verem és háló vár rád, föld lakója!

18Aki elmenekül a rettentő hang elől, beleesik a verembe, és aki kijön a veremből, azt megfogja a háló. Mert megnyílnak a zsilipek a magasságban, és megrendülnek a föld alapjai.

19Roppanva összeroppan a föld, törve törik a föld, rengve reng a föld,

20inogva inog a föld, mint a részeg, mozog, mint a kunyhó; ránehezedik vétke, elesik, és nem kel föl többé.

21Ez történik majd azon a napon: meglátogatja az Úr az ég seregét a magasságban, és a föld királyait a földön;

22egy csomóba gyűjti őket, mint foglyokat a verembe, és börtönbe zárja, majd sok nap múltán meglátogatja őket.

23Akkor elpirul a hold, és szégyenkezik a nap, mert a Seregek Ura királyként uralkodik Sion hegyén, Jeruzsálemben, és vénei előtt megdicsőül.

© Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat

Choose Translation

Switch translation for Isaiah 24.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.