Isaiah 21KNB

1Kijelentés a tenger menti síkság ellen. Mint a délen átsöprő szélviharok, úgy jön a sivatagból, a félelmetes földről.

2Fenyegető látomásban volt részem: a fosztogató fosztogat, és a pusztító pusztít. Vonulj föl, Élám! Indíts ostromot, Média! Minden érte való sóhajtozásnak véget vetettem.

3Ezért van tele fájdalommal ágyékom, görcsök fogtak el, mint a szülő asszony görcsei; összeroskadtam attól, amit hallottam, megrémültem attól, amit láttam.

4Reszket a szívem, rémület szállt meg, a nekem oly kedves alkonyatot rettegéssé tette.

5Asztalt állítanak, szőnyeget terítenek, esznek, isznak. Keljetek fel, fejedelmek, kenjétek be a pajzsot!

6Mert így szólt hozzám az Úr: „Menj, állíts őrszemet, és amit lát, jelentse!

7Ha lát kocsit, kettős fogatot, szamáron járó, tevén ülő csapatot, figyeljen erősen, nagy figyelemmel!”

8És kiáltott a figyelő: „Őrségen állok, Uram, folyvást naphosszat; és őrhelyemen állok egész éjszakákon át.

9Íme, lovasok jönnek, és kettős fogatok!” Akkor valaki megszólalt: „Elesett, elesett Babilon, és isteneinek faragott képeit mind szétzúzták a földön!”

10Ó, szérűn agyoncsépelt fiam! Amit a Seregek Urától, Izrael Istenétől hallottam, azt hirdettem nektek.

11Kijelentés Dúma ellen. Kiáltanak hozzám Szeírből: „Őr, meddig tart még az éjszaka? Őr, meddig tart még az éj?”

12Felel az őr: „Eljött a reggel, aztán az éjszaka; ha kérdezni akartok, kérdezzetek, jöjjetek ismét vissza!”

13Kijelentés a pusztában. Az erdőben, a pusztában töltsétek az éjszakát, Dedán karavánjai!

14A szomjazó elé vigyetek vizet, Tema földjének lakói! Kenyérrel siessetek a menekülő elé!

15Mert kard elől menekülnek, kivont kard elől, és kifeszített íj elől, súlyos harc elől.

16Mert így szólt hozzám az Úr: „Még egy olyan év, mint a bérmunkás éve, és eltűnik Kedár minden dicsősége.

17S Kedár hős fiainak kevés íja marad. Bizony, az Úr, Izrael Istene szólt.”

© Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat

Choose Translation

Switch translation for Isaiah 21.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.