Hosea 10KNB

1Lombos szőlőtő Izrael, gyümölcse méltó hozzá. Amilyen sok volt a gyümölcse, olyan sok oltárt emelt; amilyen bőségesen termett a földje, olyan bőségesen állított fel bálványoszlopokat.

2Szívük megoszlott, de most majd megbűnhődnek! Ő maga töri majd össze bálványoszlopaikat, pusztítja el oltáraikat.

3Hiszen máris mondják: „Nincs nekünk királyunk, mert az Urat nem féljük! A király pedig mit tehet velünk?”

4Nagy szavakat mondtak, hamisan esküdtek, szövetségeket kötöttek, de majd kihajt az ítélet, mint a szántóföld barázdáin a mérges növény.

5Bétáven borjúi miatt aggódnak majd Szamaria lakói; bizony gyászol majd miatta népe! És ujjonghatnak majd miatta, dicsősége miatt, papjai, mert eltávozik az tőle!

6Őt magát is elhurcolják ugyanis Asszúrba, ajándékul a nagy királynak. Szégyen éri majd Efraimot, és Izrael megszégyenül szándékai miatt.

7Elveszett Szamaria, királya olyan, mint a pálca a víz színén.

8Elpusztulnak a bálványmagaslatok, hol Izrael vétkezett; lapu és tövis nő majd oltáraikon, és ők majd így szólnak a hegyekhez: „Borítsatok el minket!” — s a halmokhoz: „Omoljatok ránk!”

9A gibeai napok óta vétkezett Izrael, ott megátalkodottá lettek. De eléri majd őket a háború Gibeában a gonoszok miatt!

10„Én majd kedvemre megfenyítem őket; népek gyűlnek majd egybe ellenük, amikor majd megbűnhődnek kettős gonoszságuk miatt.

11Efraim olyan volt, mint a megnevelt üsző, mely szívesen nyomtat; én magam haladtam szép nyaka mellett, én fogtam igába Efraimot, hogy szántson Júda, és barázdákat törjön magának Jákob.

12Vessetek magatoknak az igazság szerint, és arattok is majd az irgalom szerint; törjetek fel ugart magatoknak; ideje, hogy keressétek az Urat, és ő majd eljön, hogy igazságra tanítson titeket.

13Ám ti istentelenséget vetettetek, gonoszságot arattatok: egyétek tehát a hazugság gyümölcsét! Mivel bíztál a magad útjaiban és hőseidnek nagy számában:

14zendülés támad majd népedben, és elpusztítja minden erősségedet, mint ahogyan Sálmán elpusztította Bét-Arbelt, amikor az ütközet napján az anyát eltiporták gyermekeivel együtt.

15Így cselekszik majd veletek Bétel, gonoszságaitok nagysága miatt!

© Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat

Choose Translation

Switch translation for Hosea 10.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.