Hebrews 1KNB

1Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által,

2ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette,

3s aki — mivel az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása, és mindent fenntart hatalmának igéjével —, miután a bűnöktől megtisztulást szerzett, a Fölség jobbján ül a magasságban. (Zsolt 110,1)

4Annyival kiválóbb lett az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk.

5Hiszen melyik angyalnak mondta valaha: „Fiam vagy te, a mai napon nemzettelek téged”?? És ismét: „Én Atyja leszek, ő pedig a fiam lesz”? (Zsolt 2,7;2 Sám 7,14)

6Amikor pedig újra bevezeti elsőszülöttjét a földkerekségre, így szól: „És hódol előtte Isten minden angyala!” (MTörv 32,43G)

7Az angyalokat illetően ugyanis így szól: „Aki angyalait szelekké teszi, és szolgáit tűznek lángjává”. (Zsolt 104,4G)

8Fiát illetően pedig: „A te trónod, Isten, örökkön-örökké áll; országod jogara az igazság jogara.

9Szeretted az igazságosságot és gyűlölted a gonoszságot; azért kent fel téged, Isten, a te Istened, az öröm olajával társaid felett”. (Zsolt 45,7-8G)

10És: „Kezdetben te, Uram, megvetetted a föld alapját, és az egek a te kezed művei.

11Elmúlnak ezek, de te megmaradsz; és mint a ruha, mind elavulnak,

12összegöngyölöd őket, mint egy köntöst, és elváltoznak, mint a ruha; te azonban ugyanaz vagy, és éveid el nem fogynak”. (Zsolt 102,26-28)

13Angyalai közül melyiknek mondta valaha is: „Jobbom felől foglalj helyet, míg lábad zsámolyává teszem ellenségeidet”? (Zsolt 110,1)

14Ők ugye mindnyájan szolgáló lelkek, s azok szolgálatára küldték őket, akiknek az a hivatása, hogy örököljék az üdvösséget?

© Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat

Choose Translation

Switch translation for Hebrews 1.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.