Genesis 18KNB

1Ezután az Úr megjelent neki Mamre völgyében, amikor a legforróbb napszakban éppen a sátra nyílásában üldögélt.

2Amint fölemelte szemét, megjelent neki három férfi, s megállt ott a közelében. Amikor észrevette őket, a sátra ajtajából eléjük szaladt, földig borult előttük,

3és így szólt: „Uram, ha kegyelmet találtam szemed előtt, ne haladj el szolgád mellett!

4Hadd hozzak egy kis vizet, mossátok meg lábatokat, és pihenjetek le a fa alatt!

5Teszek majd elétek egy falat kenyeret is, hogy felüdítsétek magatokat, aztán továbbmehettek, hiszen azért tértetek erre szolgátok felé!” Azok így szóltak: „Tégy, ahogy mondtad!”

6Besietett erre Ábrahám a sátorba Sárához, és azt mondta neki: „Siess, keverj be három véka lisztlángot, s készíts hamuban sült lepényt!”

7Maga pedig elfutott a csordához, hozott onnan egy fiatal borjút a javából, odaadta a legénynek, s az sietve elkészítette.

8Aztán fogta a vajat, a tejet és a borjút, amelyet készíttetett, és eléjük tette, ő maga pedig odaállt melléjük a fa alá.

9Azok, miután ettek, így szóltak hozzá: „Hol van Sára, a feleséged?” Ő azt felelte: „Itt, benn a sátorban.”

10Erre az egyikük azt mondta neki: „Egy esztendő múlva, ilyen idő tájban, visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának, a feleségednek.” Amint Sára a sátor ajtaja mögött meghallotta ezt, elnevette magát.

11Öregek voltak ugyanis mindketten, és élemedett korúak, Sárának megszűntek már megjönni az asszonyi dolgok.

12Nevetett tehát magában, s azt gondolta: „Miután megöregedtem, és az uram is vén, lehet-e még gyönyörben részem?”

13Így szólt erre az Úr Ábrahámhoz: „Miért nevetett Sára, s miért mondta: ‘Szülhetek-e még vénasszony létemre?’

14Túlságosan csodálatos talán bármi is az Úrnak? Amint megmondtam, egy esztendő múlva, ilyen idő tájban, visszatérek hozzád, s fia lesz Sárának.”

15Sára azonban tagadta: „Nem nevettem!” — mert félelmében megrettent. De az Úr azt mondta: „Nem úgy van az, te bizony nevettél!”

16Azután a férfiak felkeltek onnan, elindultak, és Szodoma felé fordították a szemüket. Ábrahám is velük ment, hogy elkísérje őket.

17Így szólt ekkor az Úr: „Eltitkoljam-e Ábrahám előtt, amit tenni akarok?

18Mert ő nagy és igen hatalmas nemzetté lesz, benne nyer áldást a föld minden nemzete.

19Hiszen azért ismertem meg, hogy megparancsolja fiainak és háza népe utódainak, hogy tartsák meg az Úr útját, és cselekedjenek a jog és az igazság szerint, hogy az Úr így teljesítse Ábrahámért mindazt, amit mondott neki.”

20Azt mondta tehát az Úr: „Szodoma és Gomorra ellen sok a panasz és jajkiáltás, és a bűnük igen súlyos.

21Lemegyek hát, és megnézem, hogy megtudjam, vajon teljesen a hozzám szállt kiáltás szerint cselekedtek-e vagy sem!”

22Erre a férfiak megfordultak, és lementek Szodomába. Ábrahám azonban továbbra is az Úr előtt maradt.

23Eléje járult, és azt mondta: „Hát elpusztítod az igazat a gonosszal együtt?

24Ha ötven igaz van abban a városban, azokat is elpusztítod, s nem kegyelmezel meg annak a helynek az ötven igazért, ha van benne annyi?

25Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedj, s megöld az igazat a gonosszal együtt, s úgy járjon az igaz, mint a gonosz! Távol legyen tőled! A mindenség Bírája ne tenne igazságot?”

26Azt mondta erre neki az Úr: „Ha találok Szodoma városában ötven igazat, megkegyelmezek értük az egész helynek.”

27Erre Ábrahám azt válaszolta: „Ha már egyszer elkezdtem, hadd szóljak Uramhoz, noha por és hamu vagyok.

28Hátha öt híja lesz az ötven igaznak? Negyvenötért már eltörlöd az egész várost?” Erre ő azt mondta: „Nem törlöm el, ha találok ott negyvenötöt.”

29Erre ismét szólt hozzá: „És ha csak negyven lesz, mit teszel?” Ő azt mondta: „Nem sújtom a negyvenért.”

30„Kérlek — folytatta —, ne haragudj, Uram, hogy szólok: És ha csak harmincat találsz?” Azt felelte: „Nem teszem meg, ha találok ott harmincat.”

31„Ha már egyszer elkezdtem — mondta —, hadd szóljak Uramhoz: Hátha csak húsz lesz?” Azt mondta: „Nem pusztítom el a húszért.”

32„Könyörgök — folytatta —, ne haragudj, Uram, hogy még egyszer szólok: Hátha csak tíz lesz?” Erre azt mondta: „Nem törlöm el a tízért.”

33Amikor az Úr befejezte a beszélgetést Ábrahámmal, az Úr elment, Ábrahám pedig visszatért lakóhelyére.

© Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat

Choose Translation

Switch translation for Genesis 18.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.